Közgyűlés: szolid kampánynyitó savanyú pudinggal
A város költségvetésének helyzete, a Mars téri bódébontás és az ópusztaszeri emlékpark gazdálkodása jelentette a fő vitatémát a 2009. évi utolsó rendes szegedi közgyűlésen. Mind az MSZP, mind az ellenzék érezhetően kampányüzemmódba váltott, ám a szocialista „harci zajt” ezúttal némiképp tompította, hogy a lázas Botka Lászlót a nap nagy részében Solymos László helyettesítette. A képviselők 50 milliós gyorssegélyt adtak a Pick Szeged csapatának kölcsön formájában.
Elhalasztott műtétek: meghallgatták a klinikai központ elnökét
Előrehozott kampányvita szakbizottsági ülésnek álcázva – így véleményezte az egyik MSZP-s politikus azt a rendkívüli szociális és egészségügyi bizottsági ülést, amit a Fidesz kezdeményezésére hívtak össze még múlt csütörtökön, és ahol egyébként szakmai és politikai érvek ütköztek a leállt műtétekkel kapcsolatban; talán utoljára.
Tovább »
Csődben a szegedi egészségügy? – HANGANYAGGAL
Félrevezették a közgyűlést az egyetem egészségügyi ellátórendszerének állapotáról tartott beszámoló során – mondta el a szegedi Fidesz-frakció vezetője, Hüvös László, reagálva a szegedi klinikai központ vezetőjének azon nyilatkozatára, miszerint jövő héttől az anyagi nehézségek miatt csak a sürgős műtéteket végeznek el a kórházakban s a klinikákon.
Tovább »
Közgyűlés: pisztolygolyó, ingatlansukoró, árpádsávos lobogó
Az egészségügyi ellátás problémáiról, a privatizáció veszélyeiről, a közlekedési beruházások csúszásáról, valamint a Mars téri kereskedők és az Etelka sori garázsok ügyéről vitáztak a képviselők a szegedi közgyűlés pénteki ülésén. Botka László polgármester szélhámossággal és az emberek hergelésével vádolta a Fideszt, több ellenzéki kérdésre viszont nem felelt, vagy kitérő választ adott.
Fidesz: emlékpark magyar Nobel-díjasoknak – Panoráma
Országosan egyedülálló kezdeményezést jelentett be szerdán a szegedi Fidesz frakcióvezető-helyettese. Péter Szilveszter azért fordul a közgyűléshez önálló képviselői indítvánnyal, hogy a Fekete Ház melletti beépítetlen teret a 13 magyar származású Nobel-díjas emlékparkjává alakítsák át.
Tovább »
Fidesz: „Kárpótolni kell a közlekedésfelújítás veszteseit!”
A Kossuth Lajos sugárút melletti kereskedők a közlekedési nagyprojekt elindulása óta 30-50 százalékos forgalomcsökkenést tapasztalnak. A Fidesz azt kéri az önkormányzattól, hogy a pénzügyi bizottságon keresztül mérje fel és kárpótolja az üzlettulajdonosokat a kieső bevételért. Tovább »
Mi lesz veled, patikaügyelet?
Már évek óta felelőtlen kísérletezés folyik az éjszakai patikaügyelet ellátásának biztosítása ügyében – mondta el kedden Péter Szilveszter, a szegedi egészségügyi bizottság fideszes tagja, aki szerint a bizonytalan állapot kialakulásának oka a rossz patikaliberalizációs jogszabály sematikus alkalmazása, a kamara véleményének lesöprése és az önkormányzat felelősségvállalásának hiánya. A Fidesz-frakció a márciusi véleményét fenntartva ismét javasolja, hogy a város írjon ki pályázatot az éjszakai ügyelet ellátására. Tovább »
Fagyilkolás a Rókusi körúton
Fenti címmel tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Kalmár Ferenc és Péter Szilveszter önkormányzati képviselő a Rókusi körúton, ahol ma hajnalban hozzákezdtek a 2-es villamos vonalának kialakításához szükséges szakaszon az út menti fák kivágásához. A képviselők szerint a munkálatokról nem tájékoztatták a környéken élőket, a fák kivágása pusztán anyagi indokok alapján zajlik. Tovább »
A gyógyulás ára – borús kilátásokkal kecsegtet a gyógyszerár-emelés
Április 1-jétől drasztikus, közel ezer készítményt érintő gyógyszerár-emelésről szóltak a sajtóhírek. Pontosan mi drágul, mennyivel, és kiket érint az emelés – erről kérdeztük Péter Szilveszter szakgyógyszerészt, a Szent Rókus Gyógyszertár vezetőjét.
Tovább »
Kalmár Ferenc: Készüljünk a választásokra!
Több mint másfélszáz lelkes segítő részvételével tartott összejövetelt hét közepén az Alsóvárosi Művelődési Házban a Fidesz Csongrád megyei 3-as választókerületének (Szeged) vezetője, Kalmár Ferenc – értesült a SZEGEDma.hu. Tovább »


