Közgyűlés: szolid kampánynyitó savanyú pudinggal
A város költségvetésének helyzete, a Mars téri bódébontás és az ópusztaszeri emlékpark gazdálkodása jelentette a fő vitatémát a 2009. évi utolsó rendes szegedi közgyűlésen. Mind az MSZP, mind az ellenzék érezhetően kampányüzemmódba váltott, ám a szocialista „harci zajt” ezúttal némiképp tompította, hogy a lázas Botka Lászlót a nap nagy részében Solymos László helyettesítette. A képviselők 50 milliós gyorssegélyt adtak a Pick Szeged csapatának kölcsön formájában.
Kohári Nándor a belvárosi rehabilitáció fehér foltjairól
A Fidesz szeretne tisztán látni, mikor, milyen pályázatkezelő szerv döntése értelmében és mekkora összeget nyert el Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a belváros rehabilitációjára, hiszen a városvezetés kommunikációjában 100 millió forintok mozognak ide-oda – minderről Kohári Nándor, az ifjúsági és sportbizottság fideszes elnöke beszélt keddi sajtótájékoztatóján. Nagy Sándor alpolgármester szerint az ügyben minden világos és egyértelmű.
Tovább »
Kohári: a városvezetés hibájából csúsznak a buszöblök
Július elején verték szét a Széchenyi téri megállókat a munkások, ám az eredetileg augusztus végére tervezett átadás immár majdnem másfél hónapja csúszik. Kohári Nándor fideszes önkormányzati képviselő szerint az alpolgármester hiába hivatkozik műszaki okokra, a városvezetés a felelős a szegediek számára felettébb kényelmetlen és idegesítő késlekedésért.
Tovább »
Mars tériek levele: egy év válasz nélkül
A várossal perben álló Mars téri kereskedők elmondásuk szerint több levelet is írtak Botka László polgármesternek és Nagy Sándor alpolgármesternek. Választ nem kaptak megkeresésükre. Felkeresték szerkesztőségünket, s elküldték nekünk is egyik, egy évvel ezelőtti írásukat, hogy tegyük közzé, hátha a nyilvánosság hatására megkapják régen várt válaszukat. A SZEGEDma.hu most vágatlan formában teszi közzé a Mars tériek 2008. 07. 31-én kelt levelét.
Tovább »
Szegedi közgyűlés: parkolók, garázsok és Botka-portré
A tervezett rendezvénycsarnok építésekor a beruházó Szeviépnek juttatandó kedvezményről, az Etelka sori garázsok felvásárlásáról, a Mars téri beruházásról és Botka László polgármester festményéről vitatkoztak a képviselők a szegedi közgyűlés pénteki ülésén. Az ellenzék a Botka-féle városvezetés felelőtlen gazdálkodását, a polgármester pedig az ellenzéket bírálta. Az ülésen bejelentette: indul egyéniben a jövő évi országgyűlési választáson.
Tovább »
Parázs vita a Somogyiban tartott lakossági fórumon
A mintegy 4 milliárdos belváros-rehabilitációs projektről szóló szerdai lakossági fórummal kapcsolatban juttatta el szerkesztőségünkhöz az alábbi összefoglaló nyilatkozatot Németh János, a Mars téri kereskedők szóvivője.
Tovább »
Belváros-rehabilitáció 4 milliárdért?
Unokáink elől isszuk meg a tejet
A több ütemből álló, összesen közel 4 milliárd forintba kerülő belváros-rehabilitációs projektet ismertették Nagy Sándor gazdasági alpolgármester, a fejlesztési iroda munkatársai, valamint a projekt vezetői és felelősei azon a lakossági fórumon, melyet a Somogyi-könyvtárban rendeztek meg nagy érdeklődés közepette.
Tovább »
Megszűnt Szegeden az SZDSZ-frakció
A liberális párt országos széthullásának hullámai a városunkba is begyűrűztek, péntek 11 órakor Nagy Sándor alpolgármester vezetésével a Városháza előtt a szegedi SZDSZ-frakció bejelentette megszűnését, és egy új szervezet megalakítását Szabad Város Egyesület néven. Az Alapítók Nagy Sándor alpolgármester, Bartháné Tóth Mária, Kormos Tibor, Fábián József, Kenyeres Lajos és Virág András politikusok. Ezen egyesület néven új frakciót alakítanak majd.
Tovább »
Ígéretek nyomában – nyoma sincs a műfűnek?
A tavalyi hírekkel és ígéretekkel szemben nem épülnek műfüves focipályák Szegeden; belátható időn belül biztosan nem. Bár a tervek szerint már állniuk kellene a kispályás grundoknak öt iskolában és egy játszótéren, de a manapság oly gyakran emlegetett „felelős”, a gazdasági válság itt is közbeszólt.
Tovább »
Szerdán indul az 1-es villamos rekonstrukciója
Történelmi jelentőségű beruházás közlekedési káosszal
Holnap indul a Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése elnevezésű Eu által is támogatott, milliárdos nagyprojekt, amely hosszú időre lényegesen átalakítja és meghatározza a város közlekedését.
Tovább »



