Lakossági felhívás a panelszigetelések, épületfelújítások madár- és denevérbarát megvalósításáért!

2017. február 6., hétfő · Hozzászólok

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) fontosnak tartja a korszerűtlen épületek utólagos külső szigetelését, ami jelentősen csökkenti hazánk energiaigényét és környezetterhelését. A szervezet ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az épületfelújítások óhatatlanul megsemmisítik azoknak a védett és helyenként vészesen fogyatkozó fecskéknek, verebeknek és denevéreknek az élőhelyeit, melyek települési jelenléte ugyanakkor egyre fontosabb, jól felfogott érdekünk is. Szerencsére rendelkezésünkre állnak azok az eszközök, melyek segítségével olcsón és egyszerűen pótolhatóak ezek a fészkelőhelyek és lakóüregek! Tovább »

A kemény fagyok ellenére miért kevesebb a madár az etetőkön?!

2017. január 19., csütörtök · Hozzászólok

fekete_rigo_tojo_befagyott_itaton_20160120_orban_zoltan

Az elmúlt hetekben számos alkalommal futott be ez a kérdés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) az ország egész területéről. A beszámolók szerint azokon a helyeken is, ahol évek, évtizedek óta folyik téli etetés, gyakran a szokott madárlétszám töredékét tapasztalják a madárbarátok, az újonnan létesült etetők pedig sokszor konganak az ürességtől. Tovább »

Január 13-a és 15-e között rendezik meg a XIV. Országos Sasszinkront

2017. január 10., kedd · Hozzászólok

parlagi_sas_Kovacs_Andras_0001

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya és Monitoring Központja a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron XIV. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását január 13-15-e között. Tovább »

A várható kemény fagyokban itatással is segíthetjük az etetők madarait!

2017. január 5., csütörtök · Hozzászólok

fekete_rigo_tojo_befagyott_itaton_20160120_orban_zoltan

Tartós, több napig tartó erős fagyok idején nem csak a táplálék, de a folyadék pótlása is kritikus tényezővé válik a madarak számára. Folyékony halmazállapotú vizet találni télen gyakran sokkal nehezebb, mint élelemhez jutni. Az ivás különösen a mind gyakrabban csapadékmentes teleken okoz gondot a madaraknak, amikor fagyott havat vagy zúzmarát sem tudnak csipegetni. Ezért a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a lakosságot, hogy az etetőkön itatók működtetésével is segítsük a madarakat. Tovább »

A tengelic a 2017-es év madara

2017. január 2., hétfő · Hozzászólok

tengelic_gyermeklancfumagot_eszik_Budapest_20140414_Orban_Zoltan_0002

A tengelic Magyarország és Európa egyik legszínesebb pintyféléje. A sík és dombvidékek mellett települési kertekben, parkokban, utcai fasorokban is költ. Vékony növényi szálakból álló, szőrrel bélelt fészkét fák, magasabb bokrok lombkoronájának szélére építi. Évente két-három fészekaljat is nevel, alkalmanként 4-5 tojást rak. Apró gyommagvakkal táplálkozik, de fiókái étrendjét bogarakkal és hernyókkal egészíti ki. A madáretetők és -itatók rendszeres vendége. Tovább »

A szabályok betartásával denevér- és madárbarát módon lehet felújítani az épületeket

2016. szeptember 6., kedd · Hozzászólok

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) fontosnak tartja a korszerűtlen épületek utólagos külső szigetelését és a nyílászárók cseréjét, ami jelentősen csökkenti hazánk energiaigényét és környezetterhelését. A szervezet ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az épületfelújítások óhatatlanul megsemmisítik azoknak a védett, vészesen fogyatkozó fecskéknek és denevéreknek az élőhelyeit is, melyek települési jelenléte ugyanakkor egyre fontosabb, jól felfogott érdekünk is. Szerencsére rendelkezésünkre állnak azok az eszközök, melyek segítségével olcsón és egyszerűen pótolhatóak ezek a fészkelőhelyek és lakóüregek! Tovább »

Rákosi Vipera Napot tartanak a Szegedi Vadasparkban szombaton

2016. augusztus 31., szerda · Hozzászólok

SZS20140906_rakosi_vipera_a_vadasparkban_012

Már hagyomány, hogy minden év szeptemberének első szombatja hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napja. Az idén sem lesz ez másként, a faj megmentésért dolgozó kollégák és önkéntesek 4 hazai helyszínen felállított információs standoknál, illetve a Rákosivipera-védelmi Központban várják a látogatókat. Az érdeklődök, többek között megtudhatják, hogy mik azok a könnyen azonosítható morfológiai jegyek, amelyek alapján megkülönböztethetjük a viperákat az ártalmatlan siklóktól, illetve megismerkedhetnek eme ritka fajunk megvédésére tett erőfeszítésekkel is. Tovább »

Jövőre kiderül, visszatértek-e Sándorfalvára a szalakótafiókák + FOTÓK

2016. július 19., kedd · Hozzászólok

madargyuruzes11_gsTöbbféle gyűrűt kaptak a sándorfalvi oktatóközpont szalakótafiókái: egy pirosat, mellyel a befogás helyét, illetve egy egyedi számsorosat, mellyel a madarat azonosítják. A szombaton elmaradt madárgyűrűzés után az ornitológusoknak gyorsan kellett cselekedniük, nehogy a fiókák a jelölés előtt elhagyják az odút.
Tovább »

Óvatosan bolygassuk a rőzserakásokat, vigyázzunk a sünökre! + VIDEÓ

2016. június 22., szerda · Hozzászólok

keleti_sun_rozserakas_menedekbe_tart_reggel_Budapest_20160604_Orban_Zoltan_0001

Az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün (természetvédelmi értéke 25 ezer forint), 2014 év emlőse, előszeretettel választja nappali búvóhelyül a kertekben, parkokban felhalmozott rőzserakásokat. A nőstények itt is ellenek, ezért az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen teljes családok pusztulását is okozhatja – hívja fel a figyelmet portálunkhoz eljuttatott közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Tovább »

Következő oldal »