X. Kínai Híd Nyelvi Verseny magyarországi döntője az SZTE Konfuciusz Intézet szervezésében

2017. május 3., szerda · Hozzászólok

Kinai_Hid_Nyelvi_Verseny_IH

Április 28-án a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége főszervezésében és a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet társszervezésében a szegedi IH Rendezvényközpontban rendezték meg a középiskolások számára rendezett X. Kínai Híd Nyelvi Verseny országos döntőjét, amelynek témája „Tanulj kínaiul, és nyiss a világ felé”. Tovább »

Nem a pénz, hanem a művészeti érték miatt lesz díjnyertes egy film – interjúnk Xie Fei filmrendezővel

2017. március 23., csütörtök · Hozzászólok

xie_fei003kf

A Berlinben 1990-ben Ezüst Medve-díjat, 1993-ban Arany Medve-díjat elnyert Xie Fei filmrendezővel készítettünk interjút Szegeden. A Pekingi Filmakadémián 1965 és 2012 között oktató művész beszélt a kínai film múltjáról, jelenéről. Szót ejtett azokról a tehetséges rendezőkről, akikre érdemes figyelni Európából, s nem tagadta, manapság nehéz támogatót találniuk a fiatal alkotóknak, mert az állam helyét átvette a magánszféra a filmfinanszírozás terén. Elárulta, hogy melyik magyar filmet látta először, s kifejtette véleményét a Saul fiáról is. A cikkünkben található linkek megmagyarázzák a történelmi eseményeket, többet mutatnak meg az adott rendezőről, filmről. Ahol ismert, ott magyar helyesírással írtuk ki a megemlített alkotók nevét, más esetekben viszont az angol formát követtük. A filmek címénél a bevett magyar fordítást használtuk, ahol ez nem létezett, ott az angol változatot fordítottuk magyarra, de mindkét esetben feltüntettük az eredeti kínai címeket. Interjúnkat tolmácsolással segítette Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet vezetője és Váradi Viktória, a Pekingi Filmakadémia doktorandusza. Tovább »

Három napig a kínai filmeké a szegedi mozi + FOTÓK

2017. március 17., péntek · Hozzászólok

kinai_filmnapok_megnyito032kf

Az Arany Medve-díjas Xie Fei is megjelent filmjei szegedi bemutatóján. A kínai nagykövet szerint a kulturális együttműködés mellett fontosak a turisztikai és a gazdasági kapcsolatok is. Tovább »

Kínai képzéseket, sanghaji egyetemeket népszerűsítettek Szegeden + FOTÓK

2013. június 10., hétfő · 5 hozzászólás

sanghaji_delagacio26_gsOktatási szakemberekből álló sanghaji delegáció érkezett hétfőn délelőtt Szegedre. Látogatásuk legfőbb célja, hogy a két ország közötti oktatási kapcsolatokat mélyítsék.
Tovább »

A kínai kultúrát népszerűsítő rendezvények kísérik majd a szabadtéri játékokat + FOTÓK

2012. november 26., hétfő · 9 hozzászólás

A kínai kultúrát népszerűsítő rendezvényeket szervez a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Konfuciusz Intézet a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi, a Kungfu legenda (Chun Yi) című előadásaihoz kapcsolódóan.
Tovább »

A kínaiakat a magyar gyógyszeripar és vegyipar érdekli

2012. október 11., csütörtök · Egy hozzászólás

Az SZTE Konfuciusz Intézet ünnepi megnyitójára kínai üzletemberek, gazdasági szakemberek, bankárok is elkísérték a távol-keleti országból érkező küldöttséget. Közöttük volt a budapesti Bank of China vezérigazgató-helyettese, Chen Luyang, akivel a két ország gazdasági kapcsolatairól, a kínaiakat érdeklő magyar piacról, a szegedi és a sanghaji egyetemek együttműködéséről beszélgettünk.
Tovább »

Egyetemi együttműködés: befutott a „kínai kikötő” első zászlóshajója + FOTÓK

2012. július 3., kedd · 11 hozzászólás

Hatfős delegáció érkezett kedden a Szegedi Tudományegyetemre (SZTE) a Sanghaji Politikatudományi és Jogi Egyetemről (SHUPL), hogy a két felsőoktatási intézmény együttműködéséről írjanak alá megállapodást.
Tovább »

Kínai nagykövet a szegedi Konfuciusz Intézetben + FOTÓK

2012. május 25., péntek · Egy hozzászólás

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban Feszty-körképet nézett és konflison is ült Gao Jian, a Kínai Népköztársaság nagykövete, aki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Konfuciusz Intézetének a létrehozásáról szóló megállapodás kapcsán látogatott Csongrád megyébe, s beszélt a polgármesterrel és az egyetem rektorával is.
Tovább »