Közgyűlés: szolid kampánynyitó savanyú pudinggal
A város költségvetésének helyzete, a Mars téri bódébontás és az ópusztaszeri emlékpark gazdálkodása jelentette a fő vitatémát a 2009. évi utolsó rendes szegedi közgyűlésen. Mind az MSZP, mind az ellenzék érezhetően kampányüzemmódba váltott, ám a szocialista „harci zajt” ezúttal némiképp tompította, hogy a lázas Botka Lászlót a nap nagy részében Solymos László helyettesítette. A képviselők 50 milliós gyorssegélyt adtak a Pick Szeged csapatának kölcsön formájában.
Szópárbaj Ópusztaszerről Szeged és a megye között
Miután rendkívüli közgyűlésen elfogadott határozatában nemrég a 3. honvéd huszárezred hősi emlékmű helyben maradását kérte Szeged városától a megyei önkormányzat, máris megérkezett a riposzt. A szegedi közgyűlés pénteken olyan határozatot fogadott el, melyben kisebbségi társtulajdonosként az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark megfontoltabb, tervezettebb irányítására szólítja föl a megyét. Magyar Anna megyei elnök nyílt levélben reagált a Solymos László alpolgármester nevével jegyzett beadványra. Tovább »
Horváth Gábor aranyra hajt a vb-n
Vasárnap reggel utazott el a kanadai kajak-kenu vb-re
Először indul egyesben világbajnokságon Horváth Gábor, a Démász-Szeged VE kenusa. A versenyző vasárnap reggel utazott Kanadába. A négy 200 méteres számban rajthoz álló kenus célja, hogy egyesben és párosban is a dobogós helyek valamelyikét szerezze meg . Kijelentette: négyesben nem akart rajthoz állni, mert a 2007-es világbajnok egységet a szövetség szétszedte.
Tovább »
Hat szegedi utazhat a kajak-kenu vb-re
A hétvégi országos bajnokság és válogatóverseny után hétfőn a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta Storcz Botond szövetségi kapitány javaslatát az augusztusi kanadai világbajnokságra utazó csapat összeállítására. Tovább »
Kajak-kenu ob, vb-válogató – Janics nyerte a 200 m egyest
Budapest/Szeged, 2009. július 10., péntek (MTI) – A háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa nyerte a nők egyes számát 200 méteren a kajak-kenusok idei országos bajnokságán, a szegedi Garantiqa Kupán, amely több számban válogató az év fő eseményére, a kanadai Dartmouth-ban augusztus 13. és 16. között sorra kerülő világbajnokságra.
Tovább »
200 fontos íj és nyílzápor – íjásztalálkozó lesz Ópusztaszeren

Lovaskocsival, hagyományőrző és sportíjászokkal fogadták a sajtó képviselőit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, hogy egy kis ízelítővel egybekötve ismertessék a Csongrád Megyei Közgyűléssel és a Magyar Íjász Szövetséggel közösen szervezett III. Íjásztalálkozó programjait. Az idei, július 3-5-ig rendezett íjásztalálkozóra tízezer látogatót és több mint kétezer íjászt várnak a szervezők. Tovább »
A szocialisták az ópusztaszeri helyzetről
Közös érdek a szakadék felé rohanó Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark megmentése, s ezért tenni is kell – mondta Kozma József, a Csongrád Megyei Közgyűlés MSZP-SZDSZ frakciójának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján Szegeden. Tovább »
Kajak-kenu: Boros lett az újabb szétlövés áldozata
Bár eredetileg a jövő hét elejére tervezték, szombaton 17 órakor meg is tartották a férfikajakosok újabb olimpiai pótválogatóját Szegeden, a Maty-éri vízicentrumban. Tovább »



