Emlékmorzsák Pol Pot megye uráról: Komócsin 2002-ben az MSZP jelöltjét támogatta

2017. március 27., hétfő · 10 hozzászólás

komocsin_mti_vagott

Díszpolgár és SZT-tiszt is emlékezett a tavaly december közepén elhunyt és titokban eltemetett ifjabb Komócsin Mihály volt megyei párttitkárra, országgyűlési képviselőre, Pol Pot megye névadójára. Volt olyan megszólaló, aki mentegetni próbálta, mások inkább kritizálták tevékenységét. Így látták kortársai a kommunista politikust a Párton belül és kívül. Tovább »

Lippai nem mondta, hogy viszontlátásra – 24 éve vonultak ki a szovjet csapatok

2015. június 14., vasárnap · 4 hozzászólás

kozeleti_kavehaz01kf

Csütörtök este mutatták be a Közéleti Kávéház rendezvényeként Szabó István Kivonulás az öthalmi laktanyából című munkájának második részét. A SZEGEDma is ott volt a vetítésen. Tovább »

25 éve választ demokratikusan az ország

2015. március 25., szerda · Hozzászólok

szavazas1

Negyed évszázada, 1990. március 25-én zajlott le több mint negyven év szocializmus után az első szabad demokratikus választás Magyarországon. A történelmi események szegedi aspektusait kutattuk fel az egykori résztvevőkkel. Tovább »

Megyénk országgyűlési képviselői 2009-ben

2010. január 2., szombat · 27 hozzászólás

lazarjanos

2009. január 29-e és december 15-e között 66-szor ülésezett a Magyar Köztársaság Országgyűlése. Összesen 76 új törvényt alkottak a képviselők, 97 törvénymódosítást fogadtak el, 106 országgyűlési határozatot hoztak, és 2 politikai nyilatkozatot fogalmaztak meg. A 2009-es esztendőben összességében 281 döntést hoztak. A következőkben a 13 Csongrád megyei honatya tevékenységét tekintjük át az Országgyűlés honlapján található adatok alapján, melyekből megtudhatják például, hogy ki nyújtotta be a legtöbb indítványt, vagy épp ki szólalt fel közülük a legtöbb ülésnapon.

Tovább »

Döntött jelöltjeiről az MSZP Csongrád megyében

2009. szeptember 26., szombat · 16 hozzászólás

Csongrád megyében mind a hét egyéni választókerületben döntöttek az MSZP-s képviselőjelöltek személyéről, illetve elfogadták a megyei pártlistát is – jelentette be Kozma József, MSZP szegedi elnöke a párt Csongrád megyei és Szeged városi küldöttségének szombati ülését követően sajtótájékoztatón, a Tisza-parti városban.
Tovább »

Román-magyar csúcs: csak a biztonság verte a barátságot

2008. október 22., szerda · Hozzászólok

Fotók: Gémes Sándor

Egy kisebb csoport bekiabálásokkal zavarta meg Gyurcsány Ferenc magyar és Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök Széchenyi téri és Kárász utcai sétáját. A Gyurcsány nyilvános szerepléseit immár hagyományosan kísérő szitkozódásokat komoly médiaérdeklődés követte, Géczi József Alajos (MSZP) országgyűlési képviselő oda is vetette a magyar kormányfőt egyebek mellett hazaárulónak tituláló fiataloknak, hogy „csináljátok csak, most jó a sajtótok”. Az egyik, vélhetően a negyedik együttes magyar-román kormányülés tiszteletére borbélynál járt „verőlegény” emelkedett humorral leszarházizta az elégedetlenkedőket. Atrocitás nem történt, de nem is történhetett, hiszen az eseményt példátlan, vagy még inkább példás biztonsági intézkedések kísérték. A résztvevők arcán fülig ért a mosoly, a színfalak mögött talán még a magyar-román barátság örök kontinuitásának elméletét is elfogadták. Tovább »