Ötödik hét – „Nem beszélek magyarul”

2012. szeptember 6., csütörtök · Hozzászólok

Az idő még mindig nem javult meg, szürke és hideg továbbra is. Sőt, amit még nem is mondtam, havat is látni a városban, mert mint ahogy idén Szegeden, itt, Anchorage-ban is télen összegyűjtötték a havat, és elszállították a város külsőbb körzeteibe. Az idei télen annyira sok volt a hó, hogy vannak kupacok, amelyek még most is több méteresek, mert nem sikerült elolvadniuk.
Tovább »

Negyedik hét – Ne szennyezd Alaszkát! + FOTÓK

2012. augusztus 21., kedd · Hozzászólok

Mára az ittlétem feléhez értem, és sok mindent megtudtam Alaszkáról, mint államról. Itt például az emberek olyan nevet adnak a gyereküknek, amilyet csak akarnak. Tehát nem úgy van, mint nálunk, vagy más államokban, hogy a fura neveket anyakönyveztetni kell, nem, itt bárhogy hívhatják a gyerekedet. Mostanában például az a divatos, hogy keresztnévnek is egy vezetéknevet adnak a szülők.
Tovább »

A 2. hét – Boldog július negyedikét!

2012. július 24., kedd · Hozzászólok

A héten északra utaztunk. Kedden indultunk el egy jól ’meghosszabbított’ hétvégére, és csak szombaton érkeztünk vissza. Első este egy vadkempingben aludtunk, ahol a táj tényleg kifogástalan volt, viszont a bejáratnál és néhány helyen papírokra fel kellett jegyezniük az arra járóknak, mikor találkoztak a területen utoljára medvével. Ez egy kicsit elbizonytalanított a szabadban alvással kapcsolatban, de ennek ellenére jót aludtam, medvementesen.
Tovább »

Óvodásrajzok kiállítása Újszegeden

2012. március 31., szombat · Hozzászólok

Kedves Újszegedi Óvodások és Általános Iskolások! Örömmel hirdetjük nektek, hogy
Kormos Tibor, Rózsavölgyi József György, Pocsai Blanka, Újszeged önkormányzati képviselői, és a Bálint Sándor Művelődési Ház 2012. április 19. – május 5. között a Bérkert utcai, a Fő fasori, a Temesvári körúti, Baross L. u-i (Odessza I. sz.), a Vedres utcai és a Tiszaparti Óvodák; a Gregor József Általános Iskola, a Tisza–parti Általános Iskola és a Vörösmarty Mihály Általános Iskola óvodásai és általános iskolai tanulói részére megrendezik a XXI. Újszegedi Gyermekrajz Kiállítást, „ép testben ép lélek” címmel.
Tovább »

Elfeledett szőlő- és gyümölcsfajták Újszegeden

2012. január 26., csütörtök · 6 hozzászólás

Az alábbiakban Póda Jenő képviselőtársam felhívását teszem közzé:

A szőlő és gyümölcstermesztés mai világában nagyon egészségtelen folyamatok zajlanak. Az egységesítés, a szállíthatóság, a tárolhatóság és a látvány előtérbe került, sőt egyeduralkodóvá vált. Az íz és illat szinte már egyáltalán nem számít.
Tovább »

Gőzölgő Tisza

2011. október 18., kedd · 8 hozzászólás

gozolgotisza01_pb Aki a szokásos reggeli rohanásban pár pillanatra körül tud nézni, időnként kifejezetten érdekes dolgokat láthat. A hirtelen erős lehűlés, a reggeli fagypont körüli hőmérséklet és a Tisza vizének a levegőétől még jócskán eltérő hőmérséklete következtében a víz felszínén gejzíreket megszégyenítő gőzfelhő alakult ki.
Tovább »