Ősbemutató: Benyovszky a saját útját járja
A kettő, sőt inkább a három az egyben koncepciója bevált: az is kapott valami pluszt, aki csak zenekart élőben hallani jött, mint ahogy az is, aki a népek táncának ritmusára volt kíváncsi nagyszínpadra rendezett keretek között. Szombaton este sem koncertet nem hallgathattunk, sem néptáncgálát nem láthattunk, akképpen, ahogy korábban módunk volt, de a lábdobogással kísért tapsviharból ítélve utóbb ezt nem bánta senki. A premier ráadástáncának végére a közönség úgy érezhette magát, mintha egy új műfaj születésénél bábáskodott volna. Tovább »
Benyovszky: Az utazás darabja
„Összeállt a darab” – így válaszolt kérdésemre Zsuráfszky Zoltán, az augusztus 9-én és 10-én látható szabadtéri produkció, a Benyovszky rendező-koreográfusa a főpróba előtt. Tovább »
Hétvége: Commedia dell’arte, betyárok, zene és tánc
Bár ma estére elérheti Szeged térségét egy, az országon átsöprő vihar, a lehűlés jót tehet a szabad téri programokra vágyóknak. Rendezvényekből lesz bőven, s hogy előre lehessen tervezni, itt jelzünk néhányat ezek közül. Tovább »
Szarka Tamás: zene, ami elvarázsol…
Szalmakalapban érkezett Szarka Tamás, a felvidéki Ghymes zenekar egyik alapító tagja, a Benyovszky című szabadtéri produkció zeneszerzője és társrendezője a közönségtalálkozóra – ez is mutatta: a nagy melegben is javában folytak a következő ígéretes szabadtéri ősbemutató próbái. Szarka Tamást, akinek a személyében a költő, énekes és a hegedűtől a kobozon át a szájbőgőig számtalan hangszeren játszó zenész és zeneszerző párosul, a Benyovszkyhoz kapcsolódó tapasztalatairól kérdeztük. Tovább »
Hétvégi szegedi programelőzetes
Bár ma estére elérheti Szeged térségét egy az országon átsöprő vihar, a lehűlés jót tehet a szabad téri programokra vágyóknak. Rendezvényekből lesz bőven, s hogy előre lehessen tervezni, itt jelzünk néhányat ezek közül. Tovább »
Szabadtéri: hollywoodi produkciót ígér a Benyovszky rendezője
A Szentivánéji álom után újabb ősbemutatóra készül a szabadtéri: a Benyovszky zenés táncjátékra. Csütörtökön a már megszokott Reök-beli közönségtalálkozóra várta Herczeg Tamás Reök-igazgató (képünkön jobbra) a Benyovszky Móric prózai szerepét alakító Rátóti Zoltánt, a darab rendező koreográfusát, Zsuráfszky Zoltánt, és a produkció zeneszerzőjét, a Ghymes zenekar egyik alapítóját, Szarka Tamást (képünkön ebben a sorrendben, balról jobbra). Tovább »
Csütörtök: közönségtalálkozó, táncház, kézművesség
Egyre nagyobb érdeklődés kíséri a Benyovszky előkészületeit, a próbák a Dóm téren is folynak, érdemes tehát arra kíváncsiskodni, meglesni a díszleteket és a táncosokat, megkísérelni elcsípni egy két dallamfoszlányt a Gyhmes világzenei produkciójából, de lesz közönségtalálkozó is, ahol első kézből tudhatunk meg további a darabbal kapcsolatos információkat. Aki meg nem csupán nézni kívánja, hogyan ropják mások, az ma görög táncházba mehet.
Szerda: mérsékelt programválaszték
Visszafogott a választék a programokból mára, de ez csak a vihar előtti csend, hiszen augusztus 8-tól újra nagy lesz a pezsgés, jön Feke Pál koncertje a szabadtéri újszegedi színpadán, 9-étől pedig kezdődik majd a Benyovszky. Tovább »
Szabadtéri: egzotikus világot ígér a Benyovszky
Benyovszky címen zenés táncszínházi gálára készülnek a XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál táncosai. A látványos produkciót augusztus 9-én és 10-én láthatja majd a szabadtéri közönsége. Az előadás végével az esemény nem zárul le, ugyanis a nézők is táncra perdülhetnek a Dóm téren, illetve az Aradi vértanúk terén. Tovább »
Megkezdődött Szegeden a Nemzetközi Néptáncfesztivál
A több száz táncos felvonulásával pénteken este elkezdődött a huszonharmadik nemzetközi néptáncfesztivál Szegeden. Tovább »


