Egy éven belül újra megnyílhat a röszkei határátkelő
Egy éven belül újra megnyílhat a régi röszkei átkelő a magyar-szerb határon – jelentette be Balázs Péter külügyminiszter kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt szerb és horvát partnerével.
Tovább »
Balázs Péter: Restnek lenni nem szabad, tenni kell a jövőért!
Egy színház olyan, mint az ország kicsiben – mondta el portálunknak Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, akivel szegedi látogatásakor beszélgettünk. A Jászai Mari-díjas színművész szerint sok a tennivaló a nemzeti identitás megerősítéséért, és ezt a munkát már az iskolában el kell kezdeni.
Tovább »
Balázs Péter: „A színház már ki van találva”
A nemzeti identitásról és a magyar kultúráról beszélt az érdeklődőknek Balázs Péter Jászai Mari-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a Tisza Szálló Tükörtermében rendezett esten csütörtökön. Természetesen kinevezésének körülményei is szóba kerültek, és példákat mondott arra is, hogy miként lehet a fiatalságot becsábítani a színházba.
Tovább »
Fidesz: írásbeli kérdés Tóásó Előd ügyében
Tóásó Előd fogva tartásával kapcsolatban kérdezte a külügyminisztert Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, aki többek között arra kíváncsi, hogy mit tett eddig a kormány a magyar fiatalember jogainak védelme érdekében. A politikus arra a kérdésre is várja a választ Balázs Pétertől, hogy vajon milyen lehetőségek kínálkoznak egy – a magyar és az ír kormány által felállítandó – független vizsgálóbizottság létrejöttére.
Tovább »
Leteszik az új Ipoly-híd alapkövét
Szlovák–magyar külügyminiszteri találkozón és egy új Ipoly-híd alapkőletételén vesz részt ma Balázs Péter és Miroslav Lajcák. Tovább »
Csak csendesen…
Az a frázis, miszerint az uniós csatlakozás okafogyottá tette/teszi a magyar állampolgárság kiterjesztését, kétségtelenül megdőlt. A mélységesen kisebbségellenes, új, szlovákiai nyelvtörvény is erről tanúskodik. Ha a felvidéki magyarok történetesen magyar állampolgársággal is rendelkeznének, nyilván Budapest is hatékonyabban léphetne fel az érdekükben akár Pozsonyban, akár Brüsszelben.
Az ENSZ elé kerülhet a szlovák nyelvtörvény
Az ENSZ-hez fordul hazánk a szlovák nyelvtörvény miatt – ezt az után mondta a sajtó képviselőinek Balázs Péter külügyminiszter, miután Sólyom László köztársasági elnökkel és Németh Zsolttal a Fidesz szakpolitikusával tárgyalt.
Tovább »
Balázs Péter: Magyarország támogatja a vízummentesség megadását Szerbiának
Jogi és fizikai értelemben is fontos a magyar-szerb határ átjárhatósága, ezért Magyarország támogatja, hogy Szerbia állampolgárai vízummentességben részesüljenek – jelentette ki Balázs Péter külügyminiszter pénteken Szabadkán. Tovább »
BMX-világbajnok Szegeden
Kun Ádám BMX-flatland-világbajnok és barátai május 2-án, szombaton 16 órától Szegeden parádéznak, hathetes országos turnéjuk keretében. A 12 fős, BMX-esekből, görkorisokból, deszkásokból és táncosokból álló csapat a Széchenyi téren tart kétórás ingyenes extrémsport-bemutatót. A tehetséges és sikeres sportolóktól hétköznapi ember számára hihetetlen trükköket, a gravitáció szabályainak ellentmondó mozdulatokat láthatunk majd. Tovább »
Régi-új kormánya van Magyarországnak
Húsvéthétfő éjszakáján derült ki, kikből áll a Gyurcsány Ferenc elleni bizalmatlansági indítvány megszavazása után várhatóan ma megválasztandó új miniszterelnök, Bajnai Gordon kormánya. Hat régi miniszter mellett néhány új vagy arc is található a némileg átszervezett kabinetben. Tovább »


