Egyetem

Különleges sejtlaboratóriumot hoznak létre Szegeden

Különleges sejtlaboratóriumot hoznak létre Szegeden

2018. május 23., szerda
Különleges sejtlaboratóriumot hoznak létre Szegeden

Több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Solvo Biotechnológiai Zrt. által vezetett konzorcium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (Ginop), az 1,3 milliárd forintot meghaladó összköltségvetésű projekt keretében a gyógyszeriparhoz kapcsolódó biotechnológiai kutatás-fejlesztést végeznek.

A Solvo, a HR Pharma Kft. és a SzegediTudományegyetem alkotta konzorcium őssejt alapú hepatociták előállításának kutatását végzi, gyógyszerfejlesztési célokra. A Solvo szerdai közleménye szerint a gyógyszerfejlesztésen belül kötelező és fontos részfeladat azon vizsgálatok elvégzése, amelyek során azt kutatják, hogy a gyógyszermolekula milyen mértékben szívódik fel a bélből, milyen szervekbe jut be, hogyan és milyen mértékben bomlik le, illetve hogyan és mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből. A vizsgálatok fontos objektumai a májsejtek.

A projekt során a Szegedi Tudományegyetem egyebek mellett új primer humán májsejt-izolálási technológiákat fejleszt ki, valamint új innovatív eljárást, amelyben zsírszövetből izolált őssejtekből májsejteket hoznak létre.

A tájékoztatás szerint az innovatív eljárások új távlatokat nyithatnak, hozzájárulva ahhoz, hogy új gyógyszerek gyorsabban, biztonságosabban és olcsóbban jussanak el a betegekhez. A pályázat által biztosított forrásokból a Szegedi Tudományegyetemen egyedülálló sejtlaboratóriumot és farmakológiai kutató központot is kialakítanak.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.