Szórakozás

Neves művészek lépnek fel a szegedi Dómban

Neves művészek lépnek fel a szegedi Dómban

2018. január 16., kedd
Neves művészek lépnek fel a szegedi Dómban

Orgonakoncert-sorozat indul a szegedi Dómban, melynek keretén belül számos elismert és különleges művész, úgy mint Palya Bea, Pál István "Szalonna" és Etienne Walhain is fel lép majd a fogadalmi templomban.

A nem mindennapi sorozatról szóló együttműködési megállapodást kedden írta alá Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Kiss-Rigó László lapunkna elmondta, fontosnak tartaja, hogy a templom helyet adjon a közélet, kultúra, a művészet olyan eseményeinek is, amelyeket az evangélium szellemében művelnek.

Szamosi Szabolcs elmondta,

az ország legnagyobb Angster-orgonáján kiváló muzsikusok játszanak majd zenésztársaikkal,

egyedi produkciók élményéhez juttatva a közönséget. Az 1930-ban felavatott hangszer a kialakítása különlegese, hiszen a hagyományosan a karzaton található sípok mellett a kupolában és a szentélyben is megszólal– tette hozzá az orgonaművész. A Szegede-Csanád Egyházmegye és a Filharmónia Magyarország együttműködése úhabb fontos mérfölkő a város klasszikus zenei életében. A megállapodás számos hazai és külföldi művésznek teszi lehetővé, hogy megszólaltassák a Dóm csodálatos orgonáját.

A koncertsorozatot a liturgikus darabok mellett a nem mindennapi hanszerpárosítás az orgona és az énekhang együttese varázsolja különlegessé.

Áprilisban László Boldizsár tenoristát a belga orgonaművész, Etienne Walhain játéka kíséri. Szeptemberben a debreceni Kovács Szilárd és az első Virtuózok ifjú harmonikaművésze, Demeniv Mihály koncertezik majd a székesegyházban. Október elején Szamosi Szabolcs és a Magyar Állami Népi Együttes vezető prímása, Pál István "Szalonna" népzenész duettje ígér izgalmas koncertélményt. Karácsonykor pedig Fassang László kísérletező kedvű művész és Palya Bea látogat a dómba. Az orgona mesterei bérlet januárt 17-től megvásárolható a Filharmónia Magyarország szegedi irodájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.