Közélet

Megnyitották a Mátyás király-emlékévet Szegeden

Megnyitották a Mátyás király-emlékévet Szegeden

2018. január 12., péntek
Megnyitották a Mátyás király-emlékévet Szegeden

Ünnepi szentmisével vette kezdetét a Mátyás király-emlékév pénteken Szegeden.

A Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök által celebrált szentmisét követően Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta: 560 évvel ezelőtt, 1458. január 12-én egyeztek meg a korabeli Magyar Királyság legjelentősebb főúri családjai, hogy nem idegen dinasztiából hívnak új királyt az ország élére, hanem a Hunyadi János fiát, Mátyást választják meg uralkodónak.

Mátyás alakja a mai napig összekovácsolja a magyarságot, nevéhez számos monda, legenda és mese fűződik - hangsúlyozta a politikus. Hozzáfűzte: az emlékév fontos célkitűzése a gyermekek bevonása az ünneplésbe például tanulmányi versenyek indításával. Emellett különös hangsúlyt fektetnek programok szervezésére a Mátyás király életéhez szorosan kötődő helyszíneken, többek között szülővárosában, Kolozsváron, Budapesten és Székesfehérváron.

Potápi Árpád János rámutatott: Mátyás király alakja alkalmas a magyarok mellett Közép-Európa más népeinek a megszólítására is. Mátyás történelmi nagysága abban áll, hogy felismerte, csak egyedül a magyarok nem képesek megállítani az oszmán terjeszkedést, ehhez közép-európai összefogásra van szükség. Ezt az egységet próbálta összekovácsolni úgy, hogy a vezető szerepet a magyaroknak szánta - hangsúlyozta az államtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.