Hírzóna

Meghosszabbították az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny jelentkezési határidejét

Meghosszabbították az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny jelentkezési határidejét

2018. január 8., hétfő
Meghosszabbították az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny jelentkezési határidejét

Január 21-ig regisztrálhatnak a diákok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre (OKPV). A történelmi témákat feldolgozó stratégiai versenyt immár ötödik alkalommal szervezi meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers csapata.

Az elmúlt években már közel 1500 diák vett részt az ország legnépszerűbb, középiskolásoknak szóló esettanulmány versenyén. A tanulók számára idén is fontos motiváló tényező lehet, hogy

a győztes csapat egy négynapos párizsi utat nyerhet.

„A részvételt elsősorban azoknak a diákoknak ajánljuk, akiket érdekel a stratégia és a problémamegoldás világa, valamint szeretnék fejleszteni logikai, érveléstechnikai és prezentációs képességeiket. A verseny célja, hogy a tanulók megismerkedjenek a problémamegoldás módszertani hátterével, valamint hogy bővítsék történelmi ismereteiket” – mondta Dékány József, az OKPV szervező csapatának vezetője. Hozzátette: a résztvevők olyan elemzői és előadói képességeket szerezhetnek a verseny során, amelyeket a későbbi tanulmányaikban is sikerrel hasznosíthatnak. A négyfordulós versenyen valamennyi középiskolás diák részt vehet, akik otthonosan mozognak a történelem világában, szeretnek érvelni és csapatban dolgozni. Fontos kritérium, hogy a diákok 3 fős csapatban regisztrálhatnak a megmérettetésre, ugyanakkor nem kitétel, hogy egy intézményből érkezzenek.

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbított jelentkezési határidő az online tréning végéig, január 21-ig tart.

Az online tréningeken résztvevők videókon keresztül kapnak tájékoztatást az esetoldás alapjairól, amelynek segítségével elsajátíthatják a versenyen is előforduló feladatok megoldásához szükséges eszköztárat. Ezt követően a csapatok négy fordulóban mérik össze tudásukat. Az első, január 28-ig tartó fordulóban a versenyzők a Case Solvers honlapján elérhető, online történelmi esettanulmányt oldanak meg, amit egy újabb, február 11-én záródó online etap követ. Az első két fordulóban elért teljesítmény alapján az adott régiókból a nyolc legmagasabb pontszámot elérő csapat jut be a március 3-án, az ország hat városában (Győrött, Pécsett, Székesfehérvárott, Miskolcon, Békéscsabán és Budapesten) megrendezendő regionális döntők egyikébe. Az országos döntőt március 24-én szervezik az MCC budapesti székhelyén, amelyen a legjobb 24 csapat vehet majd részt. A diákoknak érdemes az utolsó fordulóba jutásért küzdeniük, hiszen azonkívül, hogy az első három helyezett automatikusan felvételt nyer az MCC Középiskolás Programjába, értékes nyeremények is várnak rájuk. A fentebb említett fődíjon kívül a második helyezett csapat tagjai egy-egy e-book olvasót is kapnak, míg a harmadik helyezettek egy-egy okosórát nyernek. A többi versenyző között pedig Wall Street 101 pénzügyi tábort, szabadulószoba belépőket, színházjegyeket, történelmi témájú előadásokra szóló bérleteket, valamint könyvcsomagokat osztanak szét a szervezők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.