Hírzóna

Vágytól izzó háziállatok válnak a közlekedők áldozatává!

Vágytól izzó háziállatok válnak a közlekedők áldozatává!

2017. december 4., hétfő
Vágytól izzó háziállatok válnak a közlekedők áldozatává!

Autópályák közelében „ejtik meg a nászt”.

Évente több mázsa háziállattetemet gyűjtenek össze Szeged közterületeiről a gyepmesterek, és a becsipezett kutyák esetében előfordul, hogy ők értesítik a gazdát a rossz hírről – írja a Délmagyarország. Nyulas János Attila, a szegedi ebrendészeti telep vezetője a lapnak elmondta, hogy leginkább kutyák és macskák tetemeit összegyűjteniük. Ugyanakkor az őszi időszakban rengeteg elhullott galambot, sünt, fácánt és borzot kell összeszedniük. Az állatok többnyire gázolás áldozatai lesznek, főként a tavaszi és őszi párzási időszakban, ilyenkor ugyanis sokkal óvatlanabbak. Mint azt korábban megtudtuk Sándorfalvi Vadásztársaság elnökétől Berta Lászlótól a vadbelesetek száma nemcsak a nyári időszakban nagy. – Tény, hogy az őz párzási időszaka július második felétől augusztus derekáig tehető, azonban elsősorban nem az autóutak, autópályák közelében „ejtik meg a nászt”, búvóhelyeken, nyugodt környezetben teszik azt – hangsúlyozta a szakember. Ahogyan fogalmazott, az autó „veszélyes üzem”, érdemes komolyan venni a vadveszélyt jelző táblák figyelmeztetését az autósoknak, továbbá mindig minden körülmények között az út- és a látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek a gépjárművükkel. A Délmagyarország szerint havonta átlagosan 30-40 kilónyi állattetemet szednek össze a közterületekről, amelyek az ebrendészeti telepen egy konténerbe kerülnek – innen szállítja el az ATEV vásárhelyi feldolgozóüzemébe. A gyepmesterek takarítják fel a maradványokat is az útról, és lemossák, fertőtlenítik a tetemmel szennyeződött útszakaszt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.