Balhé

Vádat emeltek a diákot zaklató oktatóval szemben

Vádat emeltek a diákot zaklató oktatóval szemben

2017. december 6., szerda
Vádat emeltek a diákot zaklató oktatóval szemben

Többször közeledett a tanuló felé. Sőt, öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal az egyetemi oktató férfival szemben, aki előbb baráti viszonyba került a tanulóval, majd miután ezen túli közeledését sértett visszautasította, zaklatta őt – áll a Csongrád Megyei Főügyészség sajtóközleményében. A vádirat szerint a vádlott egyetemi oktatóként ismerte meg a tanulmányait folytató sértettet és közöttük tavaly szeptemberben baráti kapcsolat alakult ki. Ennek során idén januárban a vádlott külföldre utazott, ahová a sértettet is elhívta. Az út során

a tanár több alkalommal is közeledni próbált a sértett felé,

aki azonban ezt visszautasította és közölte, hogy tiszteli őt és barátjaként szereti, de közelebbi kapcsolatot nem kíván vele létesíteni. Ez után kölcsönös üzenetváltások kezdődtek a vádlott és a sértett között, melynek során a férfi közölte a sértettel,

hogy lőfegyvert fog szerezni, öngyilkos lesz amiatt, hogy a barátságon túl nem alakult ki szorosabb viszony közöttük.

A férfi több alkalommal több üzenetben leírta kiszemeltjének, hogy milyen fontos számára és hogy mivel ez nem teljesedhet be, véget vet életének. A tanuló nem válaszolt az üzenetekre, ezért a vádlott üzenetei egyre számonkérőbbek lettek, illetőleg szeretett volna a sértettel közös programokat, találkozásokat, testi érintkezést. A sértett erre kitérő válaszokat adott, közölte, hogy barátnője van. A férfi rendszeresen háborgatta tanulót.Többször utalt öngyilkossági szándékra, valamint több alkalommal számon kérte a sértett, hogy

nem beszélgethet vele a vádlott elképzelése szerinti időben, illetőleg nem volt hajlandó megígérni, hogy több időt töltsenek együtt.

A tanuló az egyetemi oktató öngyilkossági fenyegetései hatására, továbbá attól félve, hogy a férfi később még az oktatója lehet, a vádlott közeledését elhárította ugyan, de az általa kezdeményezett beszélgetésekben részt vett. Sértett zaklatás vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő a vádlott felelősségre vonására.

Továbbá vádlott februárban az általa használt személygépkocsival Szegeden, az ingatlanjához közeli parkolóban úgy parkolt le, hogy a parkolásának jogszerűségét az édesanyja nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal igazolta úgy, hogy az a műszerfal tetején jól látható helyen volt elhelyezve. A vádlott édesanyja nem tartózkodott a helyszínen, a vádlott ekkor nem szállította őt. A járási ügyészség a vádlottat zaklatás vétségével és közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság dönt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.