Közélet

Szeviép-per: Mereven kezelték a bankok a problémát?

Szeviép-per: Mereven kezelték a bankok a problémát?

2017. december 15., péntek
Szeviép-per: Mereven kezelték a bankok a problémát?

Ismét tanúmeghallgatással folytatódott a Szeviép-ügy tárgyalása a Szegedi Törvényszéken, ezúttal azt a személyt hallgatták ki, aki a cég úgynevezett csődegyezségi javaslatát készítette el.

Görög Tibor tanú elmondása szerint, cége a QM Consulting Kft. még 2010-ben készítetett egy összefüggő csődegyezségi javaslatot, amely a jövőbeni kilátásokat vázolta fel a már bajban lévő cégnek. Vallomásában kitért arra is, miszerint nemcsak a leányvállalatoknak adott kölcsönök vezettek a csődhöz. Véleménye szerint azért nem jött létre a csődegyezség, mert a bankok mereven kezelték a problémát. Hozzátette, a fokozatosan növekvő cégek irányítása pedig néhány ember kezében összpontosult, akik nem tudták átlatni azt megfelelően.

Mint korábban megírtuk

, még 2015 áprilisában emeltek vádat a három volt Szeviép-vezér ellen „különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett” vádjával. Az elsőrendű vádlott O. Józsefre, a másodrendű vádlott, B. Sándorra és a harmadrendű vádlottra, P. Lászlóra az ügyben eljáró ügyész letöltendő szabadságvesztést indítványozott, illetve további büntetéseket és intézkedéseket. Bár másfél milliárd eltüntetésével vádolják az egykori Szeviép-vezéreket, a felszámolási eljárás során hozzávetőlegesen 6 milliárd 500 millió forint hitelezői igényt jelentettek be. A következő tárgyalást az ügyben jövő márciusban tartják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.