Hírzóna

Petőcz András vehette át a Tiszatáj-díjat

Petőcz András vehette át a Tiszatáj-díjat

2017. december 17., vasárnap
Petőcz András vehette át a Tiszatáj-díjat

Petőcz András írónak adományozta a Tiszatáj-díjat a Tiszatáj folyóirat szerkesztősége, egyetértésben a lap fenntartásáért felelős kuratóriummal.

Petőcz András különböző műfajú írásaival 1988 óta, szinte folyamatosan jelen van a Tiszatáj hasábjain, 2010-ben a Behatárolt térben című, zárójelverseket tartalmazó könyvét, 2016-ban pedig A megvénhedt Isten című verskötetét is a Tiszatáj Könyvkiadó gondozásában jelentette meg - közölte a szerkesztőség vasárnap az MTI-vel. Petőcz András a nyolcvanas évek elején jelentkező írógeneráció tagja. Prózaírói munkásságának markáns teljesítménye a 2016-ban lezárult regénytrilógia (Idegenek, Másnap, Aysa), melyben az általa régóta vizsgált idegen jelenségét körvonalazza. A Tiszatáj folyóirat szerkesztősége és a Tiszatáj Alapítvány Kuratóriumának elnöke - a Tiszatáj-díj házhoz jön címszóval - személyesen vitte el és adta át a díjat a kitüntetettnek pénteken. A szerkesztőség 1992 óta - néhány alkalmat kihagyva - évente választ díjazottat a folyóirathoz kapcsolódó szerzők köréből. A korábbi évek díjazottjai között szerepel mások mellett Ágh István, Baka István, Grendel Lajos, Juhász Ferenc, Kiss Anna, Kovács András Ferenc, Sütő András, Tandori Dezső, Térey János és Háy János. MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.