Közélet

Pénteken zárul az „Aludj jól!” – 1Párna=1Álom jótékonysági akció

Pénteken zárul az „Aludj jól!” – 1Párna=1Álom jótékonysági akció

2017. december 11., hétfő
Pénteken zárul az „Aludj jól!” – 1Párna=1Álom jótékonysági akció

Óvodás gyermekek hétköznapjait tennék komfortosabbá a kezdeményezés által.

Az akció létjogosultságát Balla Attila, a Sportkoalíció elnöke fogalmazta meg. „2017 szeptemberében, amikor a kisebbik gyermekem elkezdte a bölcsődét követően az óvodát, akkor szembesültem azzal a helyzettel, hogy sajnos nagyon sok óvodában régi, már alapvető komfort nélküli, elhasználódott tollpárnákon kénytelenek aludni gyermekeink. Ez ugye a mai kort nézve több kisgyermek szempontjából még allergénforrásnak is minősül” – emelte ki, hozzátéve, ez alól természetesen kivétel, ha a szülők visznek saját gyermeküknek megfelelő alvópárnát. Véleménye szerint mi felnőttek igazán tudjuk, mit jelent a pihentető alvás ereje, mennyire szükségünk van erre a mindennapokban. Innen jött az összefogás ötlete, tegyenek azért, hogy ez a helyzet megváltozzon. A cél elérése érdekében együttműködést kezdeményeztek Szeged egyik nagyvállalatával, a NATURTEX Kft-vel, amely cég már közel 30 éve a pihentető alvás szakértője. Felkérték a Kft-t egy jótékonysági akció keretében arra, legyen partnerük, és egy nagyszabású kedvezménnyel járuljon hozzá ahhoz, hogy minden szegedi óvodás számára elérhetővé tehessék a pihentető alvás egyik alapfeltételét, a jó minőségű párnát. Ezért a NATURTEX Kft. felajánlásának köszönhetően egy kiváló minőségű, mosható Naturtex Poly-Soft kispárnát, a SPORTKOALÍCIÓ „Aludj jól!” – 1párna=1álom jótékonysági akciójának keretén belül 500 forintért tudnak megvásárolni. A felajánlás menetéről bővebben

itt

olvashatnak. A teljes befolyt összegből a SPORTKOALÍCIÓ és az SCTT Egyesület megvásárolja a kispárnákat, és legkésőbb február 15-ig eljuttatja azokat a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati óvodáiba.

Az "Aludj jól" adománygyűjtő kampányt pénteken lezárják, szombaton a Naturtex-SZTE-Szedeák – Egis Körmend kosárlabda-mérkőzés félidejében a kispárnákat jelképesen átadják a sajtó és a közönség jelenlétében egy óvodának. A találkozót szombaton 18 órától a Városi Sportcsarnokban vívják.

A kezdeményezés nagykövetei voltak: Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő, Kárász Anna világbajnok kajakos, Molnár Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, Juhos Levente válogatott kosárlabdázó, Bonifert Domonkos, a Naturtex-SZTE-Szedeák ügyvezetője, Major Endre paralimpikon asztaliteniszező, Birkás Balázs világbajnok kajakos, Gábe Tamás, az SCTT elnöke és Balla Attila, a Sportkoalíció elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.