Hírzóna

Folytatódik a szegedi elítéltek jóvátétele – Az ÁGOTA Alapítvány csemetéit ajándékozták meg

Folytatódik a szegedi elítéltek jóvátétele – Az ÁGOTA Alapítvány csemetéit ajándékozták meg

2017. december 24., vasárnap
Folytatódik a szegedi elítéltek jóvátétele – Az ÁGOTA Alapítvány csemetéit ajándékozták meg

Festményeket, különféle képeket és fából készült bútorokat kaptak ajándékba a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és az ÁGOTA Alapítvány fiataljai a Szegedi Fegyház és Börtön elítéltjeitől.

– Immár hagyománnyá vált, hogy az elítéltek a jóvátétel reményében valamit visszajuttatnak a közösségnek. Jelenleg gyermek témájú rajzokkal, grafikákkal, festményekkel készültek az alapítvány fiataljainak – mondta el Tikász Sándor bv. dandártábornok, intézetparancsnok pénteken délelőtt a Csongor téri közösségi házban. Kiemelte, a fogvatartottak szívesen vettek részt a gyerekeknek készülő munkák megalkotásában. A Szegedi Fegyház és Börtön valamint az ÁGOTA Alapítvány ilyen jellegű együttműködése nem új keletű, hiszen már tavaly is ajándékoztak képeket a gyermekeknek. Sőt, arra is volt példa, hogy fogvatartottak gyűjtöttek pénzt gyermek-egészségügyi intézményeknek a kis betegek játékaira, kórházak, közintézmények díszítésére, képeket festettek, rajzoltak.

A családias légkörben zajló átadáson Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója jelképesen átvette a fából készült bútorokat, valamint megköszönte a képeket. A gyerekek mindenközben kiválaszthatták a nekik tetsző alkotásokat, amelyet haza is vihettek. Végezetül Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke békés és boldog ünnepeket kívánt minden jelenlévőnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.