Hírzóna

Az Ige teológusáról nyílt kiállítás az Emlékpontban

Az Ige teológusáról nyílt kiállítás az Emlékpontban

2017. december 13., szerda
Az Ige teológusáról nyílt kiállítás az Emlékpontban

Ravasz László hosszú, több történelmi korszakot átívelt élete több mint kilenc évtizede során megélte az elismerést és a politikai üldöztetettséget is – mondta Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője a református püspök életét bemutató kiállítás megnyitóján.

Az év végéig látogatható tárlat Ravasz László unokái és dédunokája, Bibó Borbála, Szacsvay Éva és Tegzes Orsolya kurátori munkájával leányfalui Faluház és Ravasz László Könyvtár gondozásában készült el. Bár Ravasz László nem politikusként tevékenykedett, hatással volt a politikára. Erről a kiállítást megnyitó Tőkéczki László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense szólt, emlékeztetve, hogy Ravasz prédikációit maga Horthy Miklós kormányzó is hétről hétre meghallgatta a fővárosi Kálvin téri templomban.

A püspök az Ige segítségével igyekezett utat mutatni, s az Ige teológusaként a történelmi kálvinizmust képviselte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.