Hírzóna

A tanév végén átvehetik életük első vezetői engedélyét

A tanév végén átvehetik életük első vezetői engedélyét

2017. december 9., szombat
A tanév végén átvehetik életük első vezetői engedélyét

Csongrád megyében harminc diák kezdte meg térítésmentesen a "SuliMoped" programot.

Az ORFK- Országos Balesetmegelőzési Bizottságának szakmai és anyagi támogatásával, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága szervezésében 2017. évben is elindult a „SuliMoped” program. Szegeden egy szülői értekezlettel egybekötött tanévnyitóval kezdődött az oktatás 2017. december 7-én, a képzésnek helyt adó ATI Császárné Kft. Autósiskolában.

A police.hu tájékoztatása

szerint

a kezdeményezés kapcsán Szegedről és vonzáskörzetéből harminc gyermeknek nyílik lehetősége az elektronikus oktatási módszerrel (e-learning), térítésmentesen segédmotoros- kerékpáros képzésben és vizsgán részt venni. A képzés során a sikeres elméleti Kresz, elsősegély-nyújtási, a gyakorlati rutin és forgalmi vizsga után, a tervek szerint a tanév végén, a gyermekek átvehetik életük első vezetői engedélyét. A "SuliMoped" programban résztvevőket tanulmányi eredményük, hozzáállásuk alapján választották ki, továbbá előny volt, ha a gyermek bármelyik, a CSMRFK MBB közlekedési versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Fotó: police.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.