Politika

Újabb büntetőügybe keveredett Botka

Újabb büntetőügybe keveredett Botka

2017. november 9., csütörtök
Újabb büntetőügybe keveredett Botka

Hivatali visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Botka László vezette szegedi önkormányzat egyik botrányos döntése ügyében a Csongrád Megyei Főügyészség – tudta meg a pestisracok.hu. A gyanú szerint ugyanis a helyi városvezetés közgyűlési felhatalmazás és bizottsági döntés nélkül engedélyezte, hogy a migránsokat támogató civil szervezet, a Migszol Szeged ingyen hozzájusson egy iskolaépülethez úgy, hogy az apácáktól korábban milliókat kértek volna ugyanezért az ingatlanért.

Szegeden, néhány hete kisebb botrányt okozott, hogy a Migszol Szeged nevű, migránsokat segítő civil szervezet ingyenes használatra megkapta a Botka László vezette önkormányzattól az egyik évek óta üresen álló iskolaépületet. Az ügy komoly politikai vitát is kiváltott a városban, hiszen a Karolina iskolanővérek szerettek volna ott általános iskolát üzemeltetni, de a város több millió forintos bérleti díjat kért, amit ők nem tudtak kifizetni. A bérleti díj kérése után pár hónappal pedig az épületet Botkáék odaadták ingyenes használatra a Migszolnak.

Törvényt szeghettek Szegeden

A szegedi iskola üresen álló tantermeiben tárolták azokat az adományokat, amelyek még 2015 nyarán érkeztek a civil szervezethez. A Migszol egyébként azért alakult, hogy a Szegeden átvonuló migránsokat segítse. Többek közt egy fabódét is felállítottak a szegedi pályaudvar előtt, ahol ételt, italt, ruhát adtak az oda érkező embereknek. A civilek pénzt nem, de egyéb támogatást kért és kapott is a szegedi önkormányzattól. 2002 óta volt üres az épület, amelyet már több mint két éve ingyen használ a szervezet. Nógrádi Tibor fideszes önkormányzati képviselő szerint közgyűlési felhatalmazás és bizottsági döntés nélkül adta oda Botka László polgármester az ingatlant, annak ellenére, hogy az állami vagyonról szóló törvény kimondja, ingyen senkinek nem lehetne odaadni.

Hivatali visszaélés miatt indult nyomozás

Az ügy kapcsán a feljelentéseiről elhíresült Tényi István fordult a hatóságokhoz, majd a Csongrád Megyei Főügyészség november 2-án hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást – derül ki a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott ügyészségi határozatból. Szanka Ferenc, a főügyészség szóvivője megerősítette portálunk információit, aki annyit még elárult, hogy a nyomozás lefolytatásával az ügyészség a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot bízta meg.

Vesztegetési ügy is karcolgathatja Botkát

Az MSZP volt miniszterelnök-jelöltjének neve egyébként egy, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) által indított, a szegedi parkolási botrányt érintő büntetőügyben is felmerülhet. A főügyészség szeptember vége óta vezető beosztású hivatalos személy által a kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyomoz, mert az eddig még nem bizonyított gyanú szerint Botka László hivatali helyzetével visszaélve a város pénzéből korrumpálhatta a rendőri vezetőket. Szabó Bálint korábbi MSZP-s és DK-s politikus egy sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a vezetői értekezleteken, ahol eldőlt, hogy ki kaphat az ingyenes bérletekből, személyesen Botka László hozta meg a döntést, és a kedvezményezett gépkocsik között ott volt a városi rendőrkapitány és a megyei rendőrfőkapitány személyes használatú civil autója is. Szabó a megindított nyomozásra hivatkozva a napokban Botka László városvezetői tisztségéből történő azonnali visszahívását kezdeményezte. A szegedi önkormányzatnak benyújtott indítványában az ügyvéd azt kérte, hogy a Botkával szembeni közbizalom-vesztés miatt a jogi- ügyrendi- és közbiztonsági bizottság haladéktalanul tárgyalja meg az ügyet. (Pesti Srácok)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.