Hírzóna

Táncos mulatsággal ünnepeltek a L.É.T Egyesület nyugdíjasai

Táncos mulatsággal ünnepeltek a L.É.T Egyesület nyugdíjasai

2017. november 30., csütörtök
Táncos mulatsággal ünnepeltek a L.É.T Egyesület nyugdíjasai

A jó hangulatnak és a beszélgetésnek adtak teret a L.É.T. Egyesület nyugdíjasklubjai, akik ezúttal a Katalin és az Erzsébet napot ünneplőket köszöntötték. A rendezvényen több mint 130 közösségbe vágyó idős ember vett részt.

Az egyesület számtalan programja mellett megkülönböztetett figyelmet szentel az időseknek, ezért nyolc éve működtet olyan nyugdíjas klubokat, ahol a tarjáni városrészben élők és a város különböző pontjain élő idősek közösségi élményben részesülhetnek és kikapcsolódhatnak. Pénteken hagyományaikhoz híven ismét vidám zenés-táncos mulatságra invitálták őket.

Kothencz János, a L.É.T. Egyesület és Önkéntes Mozgalom életrehívója lapunknak elmondta, olyan kulturális programokat szerveznek, ahol a nyugdíjasok együtt, egy közösséget alkotva találhatnak egymásra, ismerhetik meg egymást. – Minden egyes együttlét célja a közösségépítés, hogy a résztvevők megérthessék, nincsenek egyedül – emelte ki köszöntő beszédében Molnár Józsefné Terike, a L.É.T. Egyesület nyugdíjasklubjainak vezető koordinátora. Hangsúlyozta, törekszenek arra, hogy kimozdítsák az idősebbeket is otthonról azzal, hogy lehetőséget teremtenek számukra a kikapcsolódásra.

Az egyesület az ünnepek alatt sem hagyja magára tagjait, a legközelebbi rendezvényükre december 8-án kerül sor, így a lakótelepi nyugdíjasok Mikulás bállal kezdhetik meg az ünnepekre való hangolódást. Az évet pedig karácsonyi ünnepséggel és közös szilveszterezéssel zárják. A novemberi táncos mulatság pedig ismét alkalmat teremtett a felhőtlen kikapcsolódásra, a közösségi élményszerzésre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.