Írjon nekünk

Bulvár

Önként vállalták a rettegést! – A szegedi fiatalok bátran állták a próbát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Interaktív, egyben vérfagyasztó feladatokkal néztek szembe szegedi fiatalok az Új Nemzedék Központban.

„Unalmasak már a horrorfilmek? Ha csak egy képernyőn keresztül nézed, már nem is ijesztő? Valami rettegésre vágysz? Testközelből akarod megtapasztalni, amit egy horror főhőse átél? Ha ezek igazak rád, akkor jó helyen jársz!” – állt a felhívásban.

A program szervezőitől megtudtuk, mintegy harminc lelkes segítő dolgozott a feladatsor és a kellékek életre hívásán. Az Új Nemzedék Központon belül öt helyszínen várták játékos próbatételekkel a jelentkezőket, megnehezítve a dolgukat a hátborzongató hangulatot teremtő hangeffektekkel, beöltözött statisztákkal, valamint az úgynevezett jumpscare elemekkel. A legrátermettebb csapatok minden feladatot követően egy „totem” tárggyal gazdagodhattak. Az egyik szobában például egy mágus önmozgó iránytűje fedte fel a totem hollétét, míg egy másik helyiségben egy szekrényből kiugró bohóc hozta a frászt a játékosokra.

Az első, kísérleti jelleggel megvalósított ingyenes programon több száz fiatal küzdte le az akadályokat, volt, aki sikoltozva, míg volt, aki szemrebbenés nélkül haladt végig a küldetéseken.

Kommentek

Bulvár

A szegedi Nagy Péter tizenharmadszor is bajnok lehet

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi ólomsúlyú biztos esélyese kategóriájának. Hajrá!

Tovább olvasom

Bulvár

Szegedi marketing ügynökség az ország legjobbjai között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi Marketing Store Kft. beadott munkái alapján 4 kategóriában, összesen 5 Marketing Gyémánt díjat kapott.

Tovább olvasom

Bulvár

Úgy megütötte, hogy megrepedt a lépe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Öt év börtönre, hat év közügyektől való eltiltásra ítélték a tettest.

Tovább olvasom

Aktuál