Írjon nekünk

Sport

Kézilabda: nincs edzőkérdés a MOL-Pick Szegednél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A közelmúltbeli három hazai vereség ellenére nincs edzőkérdés a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatnál.

“Mi kitartunk Pastor edző mellett, nincs nálunk edzőkérdés” – nyilatkozta hétfőn a klub honlapján Szögi Nándor, a Pick Kézilabda Zrt. operatív igazgatója. – “Sokat egyeztetünk és beszélünk a jelenlegi helyzetről. Mindannyian keressük a megoldást. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, és nem is voltunk még ilyenben, hogy három hazai tétmeccsen vereséget szenvedjünk.”

A spanyol tréner, Juan Carlos Pastor csapata az NB I rangadóján a címvédő Telekom Veszprémtől 30-21-re, majd a Bajnokok Ligája csoportkörében a német Rhein-Neckar Löwentől 34-31-re, a francia HBC Nantes-tól pedig 33-30-ra kapott ki házigazdaként.

A klubvezető emlékeztetett rá, hogy 2016 őszén három évre szóló terv alapján kezdtek dolgozni, és ebből még másfél esztendő sem telt el. “Van kiút, hiszünk ebben, mert már bizonyította a csapat, hogy sokkal jobb és eredményesebb is tud lenni. Hiszek abban, hogy sikerül ebből a nem túl jó helyzetből kijönnünk, erre képesnek tartom a csapatot, a szakmai stábot” – tette hozzá Szögi.

Az igazgató úgy fogalmazott, minden segítséget felajánlottak a Juan Carlos Pastor, Marko Krivokapic edzőpárosnak, akik sokat beszélgetnek a játékosokkal csapatszinten és egyénileg is. A Szeged a BL csoportkörének vasárnapi játéknapján ismét hazai pályán szerepel, ezúttal a Barcelonát fogadja.

(MTI)

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Kézilabda: újabb spanyol világbajnok költözhet Szegedre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Sajtóhírek szerint a 2018-as nyári átigazolási időszakban játékost cserélhet a BL-címvédő Vardar Szkopje és a MOL-Pick Szeged.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem ütötte ki a Ceglédet a MOL-Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Pedig úgy indult a találkozó, hogy nagy verésnek lesz kisgazdája a hazai csapat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ekkora felújításon még soha nem esett át az újszegedi sportuszoda

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Meg is mutatjuk, hogy néz ki a felújított uszoda!

Tovább olvasom

Aktuál