Írjon nekünk

Sport

Kézilabda: kárpótolná a szurkolókat a PICK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Két hazai vereség után fogadja a francia Nantes-ot a Bajnokok Ligájában a MOL-PICK Szeged: a csapat beállósa szerint a szurkolókért kell játszaniuk szombaton.

Két elrontott találkozó után próbálhat meg javítani a MOL-PICK Szeged szombaton: a szegedieknek nem csupán a vereség ténye lehet fájó, hanem hogy sem a Veszprém, sem a Löwen ellen nem volt reális esélye arra, hogy győzelmet szerezzen, mindkét esetben az ellenfél könnyedén vihette el a két pontot az újszegedi sportcsarnokból. Nincs sok idő azonban a kesergésre, hiszen a keddi, Komlón aratott győzelmet követően újabb BL-találkozó vár Juan Carlos Pastor csapatára a sűrű november újabb elemeként – ráadásul a mellett, hogy a Szeged a múlt héten lépéshátrányba került a német együttessel szemben, a Nantes lengyelországi győzelmével pontszámban beérte a PICK-et, így a csoportkör visszavágói előtt azonos pontszámmal áll a két együttes. Ha pedig csak egy picivel előrébb tekintünk, a Tisza-partiakra a csoport egyik favoritja, a Barcelona vár majd jövő vasárnap, ebben a két hétben akár az is eldőlhet, hogy nyílik-e még reális esélye Balogh Zsoltéknak arra, hogy a csoport első három helyén végezzenek, vagy pedig negyedik, esetleg rosszabb helyezéssel egy várhatóan nehezebb ellenfél következik majd a legjobb nyolc közé jutásért. Mindezeken túl is van plusz motivációja a PICK-nek, hiszen a nyitófordulóban vereséget szenvedett Franciaországban a gárda, így a visszavágás is fűtheti a szegedieket.

Online

Vasárnap 17.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a MOL-PICK Szeged – Nantes férfi kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzésről. Szurkoljon velünk!

“A keddi, Komló elleni győzelem alatt is érződött rajtunk a csúnya vereségek, ezeken próbáljuk túltenni magunkat. Tanulnunk kell az elmúlt hetekben elkövetett hibáinkból. Abban biztos vagyok, hogy a Nantes ellen egy feszült meccset fogunk játszani, de nekünk nyernünk kell hazai pályán, és ki kell szolgálnunk a hűséges szurkolóinkat is. A lelkünknek nagyon jót tenne a győzelem, de nem szabad, hogy elragadjon bennünket a hév, bármennyire sem lesz ez könnyű, nyugodt fejjel kell majd játszanunk” – mondta portálunknak Bánhidi Bence, a MOL-PICK Szeged beállósa.

A kékek sok energiáját felemésztette múlt vasárnap az, hogy végig futhattak az eredmény után, hiszen egyetlen percig sem vezettek a Löwen ellen: a Bundesliga címvédője hamar komoly előnyre tett szert, amit nem is engedett ki a kezéből. “Kielemeztük a franciaországi meccset, azt gondolom, egy vereségből mindig többet lehet tanulni. Nem foglalkozom azzal, hogy korábbi csapattársam, Faluvégi Rudolf most ellenfél lesz, a meccs előtt persze beszélünk, de utána igyekszem ezt kizárni” – tért ki a szerződését 2022-ig meghosszabbító játékos arra, hogy korábbi csapattársával ezúttal ellenfélként nézhet farkasszemet.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Kézilabda: újabb spanyol világbajnok költözhet Szegedre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Sajtóhírek szerint a 2018-as nyári átigazolási időszakban játékost cserélhet a BL-címvédő Vardar Szkopje és a MOL-Pick Szeged.

Tovább olvasom

Hírzóna

Nem ütötte ki a Ceglédet a MOL-Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Pedig úgy indult a találkozó, hogy nagy verésnek lesz kisgazdája a hazai csapat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ekkora felújításon még soha nem esett át az újszegedi sportuszoda

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Meg is mutatjuk, hogy néz ki a felújított uszoda!

Tovább olvasom

Aktuál