Írjon nekünk

Politika

Fazekas: nálunk nem gond, ha egy nő nem rejti el a haját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Míg a muszlimoknál igen. De ez csak egy a sok közül, amiért a feje tetejére állna a világunk, ha migránsok özönlenének ide – magyarázta a miniszter.

– Egyre elszántabb Brüsszel és Soros György, és egyre durvább az erőltetett betelepítési koncepciója, mivel az Európai Unió a tagállamok akaratától függetlenül újabb és újabb migránsokat osztana szét – jelentette ki Fazekas Sándor Mórahalmon. A földművelésügyi miniszter szombat délután a homokháti településen tartott sajtótájékoztatót és lakossági fórumot. – Mindez Magyarország számára elfogadhatatlan, ezért szembeszegülünk ez ellen. A kormány nemzeti konzultáción kéri ki az emberek véleményét, hogy lássa, mit gondolnak a Soros-tervről – folytatta a politikus.

Újságírói kérdésre úgy fogalmazott:

“Soros célja, hogy a betelepítési kvótával szavazókat gyűjtsenek a balliberális politikai pártoknak, mivel évtizedek óta csökken azok támogatottsága”.

Ezért támogatja az ellenzék a migrációt.

– A szegedi polgármester, Botka László bukott MSZP-s miniszterelnök-jelölt a legjobb példa arra, hogy a baloldaliak milyen megtévesztő álláspontokkal akarják lerombolni a védelmi rendszerünket – hívta fel a figyelmet Fazekas, aki szerint ma csak a Fidesz képviseli igazán a magyarok érdekeit.

A miniszter arra is rámutatott, hogy az illegális bevándorlás által veszélyben van mindaz, amit az elődeink felépítettek, ugyanis a mi keresztény kultúránk nem összeegyeztethető az iszlám elképzelésekkel. Példaként említette,

“amíg nálunk a nők ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a férfiak, addig a muszlimoknál már akkor elviszi a rendőrség az asszonyokat, ha a hajukat nem takarják el kellően az utcán”.

Nógrádi Zoltán polgármester arra emlékeztette a megjelenteket, hogy a kerítés felhúzása előtt több százezer migráns használta átjáró házként a homokháti településeket, amelyekért emiatt az egész ország aggódott. Ekkor

“Mórahalom segítséget kért az uniótól, azonban semmi támogatást nem kapott,

így hamar egyértelművé vált, hogy ha valamikor életbe lép a felső korlát nélküli betelepítés, akkor pokollá válnak a magyar emberek mindennapjai”.

Hirdetés

Kommentek

Tovább olvasom

Politika

Közbeszerzést írnak ki – Tavasszal kezdik el felhúzni a szegedi fedett uszodát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A közbeszerzési kiírás 14 hónapot ad a majdani kivitelezőnek.

Tovább olvasom

Hírzóna

“A f@szba” kívánja a miniszterelnök-jelöltséget Karácsony Gergő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Kínos hangfelvétel látott napvilágot vasárnap, ami új megvilágításba helyezi Karácsony Gergő miniszterelnök-jelölti ambícióit.

Tovább olvasom

Hírzóna

Tuzson: az elsöprő többség nemet mondott a Soros-tervre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció volt a legsikeresebb Magyarország történetében.

Tovább olvasom

Aktuál