Írjon nekünk

Közösség

Ajándék laptopokat kaptak az ÁGOTA Alapítvány csemetéi

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A családjukat vesztett vagy nélkülözni kénytelen fiatalok örömmel vették át a tanulmányaikat segítő eszközöket.

Fehérvári Simon, a Szegedi Tudományegyetem első éves orvostanhallgatója aközött a tíz elismert fiatal között volt, akik szerdán délelőtt a TIK-ben átvehették a PC Trade System Kft. által felajánlott vadonatúj laptopokat.

– A tananyagot sok esetben az internetes felületeken tudom elérni, illetve az oktatók is ezen az úton küldik el, így nagy segítséget jelent a számítógép – mondta mosolyogva lapunknak Simon. A 20 éves fiú jelenleg angol és latin nyelvet tanul, ugyanis nyelvvizsgára készül.

A 15-ik születésnapját ünneplő PC Trade System Kft. informatikai eszközöket adományozott a jövő technológiáiról szóló rendezvényen. A felajánlott számítógépeket cég ügyvezetője Tóth Gábor, valamint az ÁGOTA Alapítvány képviseletében Kothencz János alapító adta át a kötelékükbe tartozó fiataloknak, azzal a céllal, hogy sikeresen folytathassák tanulmányaikat.

Majd pár szóban bemutatta a fiatalokat, akik egytől egyig nagy lelkesedéssel vették át a laptopokat. Kiemelte, csaknem négyezer gyermeket gondoznak és nevelnek Magyarország öt megyéjében, és a főváros területén is, ezért külön öröm számukra a nemes felajánlás.

Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke sem érkezett üres kézzel, ugyanis a Csongrád Megyei Önkormányzat nevében nyelvoktató programmal ajándékozta meg a tehetséges fiatalokat.

Hirdetés

Kommentek

Tovább olvasom

Közösség

Az ÁGOTA Játszóház csemetéit is megajándékozta a Mikulás

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Csokit, ropit és sok egyéb finomságot rejtettek a névre szóló csomagocskák, melyeket vagy egy versikéért, vagy egy ígéretért cserébe vehettek át a vidám gyerekek az ÁGOTA Közösségi és Kulturális Központjában. A Mikulás figyelmét ezúttal sem kerülték el az ÁGOTA Játszóház apróságai. A totyogósoknak és kamaszoknak is egyaránt személyhez szóló ajándékcsomaggal készült. A zsúfolásig telt teremben […]

Tovább olvasom

Közösség

Saját készítésű játékokkal, díszekkel segítette a L.É.T. Egyesület az Őrzők Alapítványt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Már második alkalommal adományozott a L.É.T. Egyesület Kézimunka köre saját készítésű horgolt játékokat, és karácsonyfa-díszeket a fővárosi Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeinek javára. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Közösség

Idén is útra kelnek a L.É.T Egyesület Mikulásai

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az elmúlt évek hagyományát követve, tarjáni lakások ajtaján kopogtatnak a L.É.T. Önkéntes Mozgalom Mikulásai, hogy a gyermekekkel együtt énekelve átadják ajándékaikat, amivel mosolyt csalnak a meglepett arcokra.

Tovább olvasom

Aktuál