Hírzóna

A különleges flashmob akció részesei lehetnek a szegediek!

A különleges flashmob akció részesei lehetnek a szegediek!

2017. november 23., csütörtök
A különleges flashmob akció részesei lehetnek a szegediek!

Legyen Szegedé a legnagyobb állatbarát szív!

A főváros mellett több nagyvárosban, köztük Szegeden is szerveznek gyertyagyújtást a megkínzott és hontalan állatokért december 3-án. A szervezők arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy bár létezik Magyarországon állatvédelmitörvény, sok esetben ezt nem tartják, nem tartatják be. A bírói gyakorlat is aztmutatja, hogy az állatkínzók nem kapnak megfelelő büntetést tettük elkövetéséért.

A szegedi flashmob akciót az Országos Állatvédelmi Alapítvány szervezi

, amelynek másik célkitűzése, hogy az ivartalanítás fontosságáról tájékoztassák az embereket, így erről is lesznek majd előadások.

Az állatok védelme érdekében széles társadalmi összefogásra van szükség, mert e nélkül nem, vagy csak nagyon lassan indulhatnak el pozitív változások.

A figyelemfelhívó akcióra tehát minden állatbarátot, állatvédelmi szervezetet várnak

a szervezők, hiszen csak így érhető el, hogy a törvényalkotók és döntéshozók ne hagyják figyelmen kívül az állatkínzások igenis létező jelenségét, de említhetjük a rengeteg elhagyott állat, valamint az ivartalanítás eddig megoldatlan problémáját is. A december 3-ai csendes és békés megmozdulás, csakúgy, mint az ország többi helyszínén, Szegeden is 17 órakor kezdődik. Mindenki, aki egyetért a flashmob akció céljaival,

egy mécsest helyezhet el a Széchenyi tér Városházával szemközti oldalán, az égő gyertyák pedig egy hatalmas szívet alkotnak majd.

Legyen Szegedé a legnagyobb állatbarát szív.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.