Sport

Vízilabda: a harmadik negyedben vesztette el a megyei rangadót a Szeged

Vízilabda: a harmadik negyedben vesztette el a megyei rangadót a Szeged

2017. október 21., szombat
Vízilabda: a harmadik negyedben vesztette el a megyei rangadót a Szeged

A nagyszünetig jól játszott, utána azonban nyolc perc alatt elbukta a Csongrád megyei rangadót a ContiTech Szeged a férfi vízilabda OB I-ben.

A csoport két utolsó együttese találkozott a megyei rangadón: a Szentes fogadta a meccs előtt pont nélkül álló ContiTech Szegedet - a meccs nem csupán a e miatt volt érdekes, hanem azért is, mert nyáron Szegedről négyen is, Meixner Marcell, Palotás Gergely, Pellei Frank és Nagy Márton is Szentesre igazoltak. Korbán Richárd akciógólja nyitotta a meccset, amit Somogyi Balázs értékesített emberelőnye váltott, majd a Rácz-Fodor Balázs által szállított ötméterest Szilvasán Patrik váltott gólra - jól kezdett tehát a Szeged, és vezetett is az első negyed után. Sőt, már kétgólos volt a Tisza-partiak előnye, ám Vörös Viktor két góljával újra egál volt - Szilvasán Bence azonban a második szegedi büntetőt is bedobta, így a nagyszünetben is vezetett a ContiTech. A harmadik negyed aztán teljes összeomlást hozott szegedi szempontból, hiszen nyolc perc alatt hét gólt is lőtt a Szentes, így a játékrész végére már néggyel vezettek a hazaiak - védekezésben egy negyed alatt lerombolta azt a Szeged, amit az első félidőben felépített. A végén ugyan újból szoros meccset tudott játszani a hazaiakkal Varga Péter együttese, de a harmadik negyedbeli kihagyás a meccsébe került a csapatnak, így ötödik mérkőzésén is vereséget szenvedtek Molnár Dávidék - a Szentes pedig szezonbeli második sikerét aratta. A szegediek legközelebb jövő szombaton 18 órától az Eger otthonában ugranak medencébe.

Férfi vízilabda OB I, alapszakasz, B csoport, 5. forduló

Metalcom Szentes - ContiTech Szeged (1-2, 2-2, 7-2, 2-1)

Szentes, vezette: Petik András, Füzesi Zsolt.

Szentes:

Meixner - Kókai, Nagy M. 2, Vörös 3, Palotás 3, Pellei F., Somogyi 2. Csere: Kiss K., Pellei K., Werner 1, Szalai, Takács J. 1. Vezetőedző: Pellei Csaba.

Szeged:

Molnár D. - Baróthy, Berki 1, Szilvasán B. 3, Irmes, Korbán 1, Fodor. Csere: Zsigri, Szepes, Szilvasán P. 2, Rácz-Fodor, Farkas K. Vezetőedző: Varga Péter.

Emberelőny:

7/3 ill. 7/3.

Ötméteres:

1/1 ill. 2/2.

Kipontozódott:

Baróthy (32').

Fotó: Kovács Ferenc - archív

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.