Kultúra

Tarjáni zenei estek a Csongor téri közösségi házban + FOTÓK

Tarjáni zenei estek a Csongor téri közösségi házban + FOTÓK

2017. október 9., hétfő
Tarjáni zenei estek a Csongor téri közösségi házban + FOTÓK

Komolyzenei klasszikusokkal, illetve népszerű filmzenei slágerekkel nyújtott zenei élményt a Kosztándi vonónégyes a Csongor téri közösségi ház közönségének vasárnap.

„Immár hagyományosnak tekinthetőek azok a tarjáni zenei estek, amelyek alkalmával

Kosztándi Istvánt

és zenekarát, illetve másokat is bevonva olyan zenei élményeket igyekszünk adni az érdeklődők számára, amelyekre szívesen emlékezhet vissza minden résztvevő” – mondta el hírportálunknak

Kothencz János

, kulturális programsorozat életre hívója. Vasárnap a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülői, családjai, gyermekei, valamint idősek és fiatalok egyaránt részt vettek a rendezvényen. Az esten Kosztándi István (hegedű),

Behán László Dezső

(hegedű),

Tuzson Edina

(brácsa) és

Körösi Györgyi

(gordonka) tolmácsolásában felcsendültek

Mozart, Brahms, Dvořák, Bach

és

Vivaldi

művei, valamint olyan klasszikus filmzenei slágerek, mint

Morricone, Williams, Piazzolla

és

Monti

alkotásai. A formáció második alkalommal vendégeskedett a Csongor téren, ezúttal is zenei egyveleggel készültek a fellépésre. „A populárisabb témák mellett egy kis komolyzenét is belecsempésztünk a műsorba, egyensúlyra törekedve a kettő közt, ezt meglepően jól fogadta a közönség, a hangulat egyre inkább fokozódott az este folyamán” – fogalmazott Kosztándi István, a vonósnégyes vezetője. „A jól sikerült zenei est által mindenki szívet gyönyörködtető zenei élménnyel gazdagodott” – emelte ki Kothencz János. A szervezők célja ezekkel az estekkel, hogy népszerűsítsék a kultúrát, a családjukat vesztett gyermekek, fiatalok, a hátrányos helyzetű gyermekek és családtagjaik, valamint az idős emberek és mindenki körében, aki a zenei élmények iránt érdeklődik. „Népszerűsíteni akarjuk annak a lehetőségét, hogy egy közösségben milyen nagyszerű élmény mindezt együtt megélni” – hangsúlyozta a program életre hívója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.