Közélet

Pénzüket követelik a Szinergia oktatói (FRISSÍTVE)

Pénzüket követelik a Szinergia oktatói (FRISSÍTVE)

2017. október 19., csütörtök
Pénzüket követelik a Szinergia oktatói (FRISSÍTVE)

…több mint ötmillió forinttal tartozik nekik csak a szegedi tagintézmény. Október végéig várnak a bérükre, utána a nyomozóhatósághoz fordulnak. A Szinergia részben cáfol, részben az állami támogatás elmaradását okolja a helyzet kialakulásáért.

„Tanáraink, szakoktatóink a szakmájuk elismert, aktív képviselői. Hiteles gyakorlati és elméleti forrásokból biztosítják azt, hogy tanulóink felé naprakész szakmai tudást közvetítsenek. Gyakran azáltal is a munka világára készítenek fel benneteket, hogy a tanulókat már nem diáknak, hanem „kollégának” tekintik… sokszor az ehhez illő elvárásokkal és követelményekkel” – írta oktatóiról a Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola honlapja. Az intézmény csődközeli helyzetben van – állapították meg a mai sajtótájékoztatón, amelyen több tanár is részt vett. „Csak Szegeden 25 tanárnak és vizsgáztatónak 5,2 millió forinttal tartoznak. Információink szerint hasonló a helyzet Miskolcon és Pécsett is” – nyilatkozta

Szabó Bálint

jogász, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője. Úgy tudják, az intézmény vizsgadíj címén felvette a diákoktól azt az összeget, amelyet továbbítani kellett volna a vizsgáztatóknak.

„Cégünk öt éve működik együtt a Szinergia-iskolával, jó kapcsolatot ápoltunk velük. Az oktatás és a vizsgáztatás folyamatában is részt vettünk” – mondta

Szili Ágnes

, az E-REFORM Kft. vezetője. Februárban tapasztaltak először nehézségeket, március óta pedig csak ígérgetik, hogy kifizetik a cégüknek azt a több százezer forintot, amellyel még tartoznak. A tanárok hónapon keresztül az intézményhez lojálisan nem kezdtek eljárást, s tárgyalásos úton próbálva megoldani a helyzetet türelemmel vártak pénzükre. „Szeretném bejelenteni, felszólítjuk a szintén szegedi illetőségű Szinergia Alapítvány vezetőjét,

Naderi Zsuzsannát

, hogy a szegedi 25 oktatónak és vizsgáztatónak fizesse ki az elmaradt béreket október végéig, ellenkező esetben a bűnüldöző szervekhez fordulunk az ügyben, valamint blokád alá helyezzük a Szinergia még működő budapesti tagintézményét” – mondta Szabó Bálint.

(Egy 2016-os sajtóközlemény szerint már nem Naderi az alapítvány vezetője - szerk.)

Hozzátette, az oktatókon kívül több száz olyan diák is érintett, aki befizette a tanfolyama díját 2017-2018-ban, de a képzése nem indult el.

A Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola körül Szegeden kialakult helyzetre reagálva az alábbi közleményt adta ki:

"Szinergia Szakgimnázium és Szakközépiskola a 2016/2017-es tanévre vonatkozóan az ellátott köznevelési feladathoz kapcsolódó állami hozzájárulásból még nem kapott meg egyetlen fillért sem. Az elhúzódó, több hivatalnál folyó közigazgatási eljárások miatt az állami támogatás késedelme azt eredményezte, hogy az iskolának valóban vannak fennálló tartozásai, melyet az állami hozzájárulás hiányában egyelőre nem tud teljesíteni. A kialakult helyzetről az összes felügyeleti szervnek, miniszterelnökségnek, szakállamtitkárságnak, a finanszírozást folyósító Magyar Államkincstárnak is tudomása van. Az intézmény a 2016/2017. tanév vonatkozásában is rendelkezett mindazon feltételekkel, melyek az állami támogatás folyósításának feltételei (jogerős működési engedély, szakképzési megállapodás, keretszámra vonatkozó engedély). Mindezek alapján a köznevelési törvény biztosítja és előírja az állami támogatást az intézmény feladatellátásához. Az iskola kimagasló szakmai munkáját a mutatja, hogy az intézmény szakmai és egyéb működése a különféle állami ellenőrzések során mindig maradéktalanul megfelelt az elvárásoknak, s az előírt jogszabályoknak – így volt ez a 2016/2017. tanévben is. Bízunk benne, hogy a hatóságokkal együttműködve megoldás születik erre a lehetetlen helyzetre. Úgy véljük, hogy a kialakult helyzetet elsősorban a megoldáskeresés segíti, hiszen az intézmény majd két évtizedes múltja sok tanulónak, kollégának jelentette a szakmai műhelyt, egy életpálya kezdetét, a megbízható partnert és munkahelyet. Számunkra a legfontosabb, hogy az érintettek (tanárok, vizsgáztatók) megkapják a teljesített munkájuk és szolgáltatásuk ellenértékét. Folyamatos kapcsolatban állunk az érintett közigazgatási szervekkel, s erőn felül mindent megteszünk a helyzet rendezése érdekében. A támogatás kiutalásával kapcsolatban még nem zárultak le az eljárások. Cikkükben, illetve a sajtótájékoztatón elhangzott azon állítás, hogy „az oktatókon kívül több száz diák is érintett, aki befizette a tanfolyama díját 2017-2018-ban, de a képzése nem indult el” valótlan, mert el nem indult képzhés után tanulóktól képzési hozzájárulás és egyéb jogcímen nem szedett be pénzt. A tanulókat soha semmilyen hátrány vagy kár nem érte és nem éri a kialakult helyzet ellenére sem. Mogyorósi Ferencné igazgató"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.