Közélet

Lengyel sajtó: Soros György támogatta a kormányellenes lengyelországi feminista akciókat

Lengyel sajtó: Soros György támogatta a kormányellenes lengyelországi feminista akciókat

2017. október 3., kedd
Lengyel sajtó: Soros György támogatta a kormányellenes lengyelországi feminista akciókat

A lengyelországi abortusztörvény esetleges szigorítása ellen tiltakozó tavalyi kormányellenes menetek nem spontán módon szerveződtek, kezdeményezőik mintegy 72 millió forintnak megfelelő összeget kaptak külföldről, mindenekelőtt a Soros György amerikai milliárdos támogatta alapítványoktól - jelentette a keddi lengyel sajtó.

A Rzeczpospolita című független jobbközép, valamint a Gazeta Polska Codziennie című konzervatív lengyel napilapok az Ordo Iuris Intézet (Instytut Ordo Iuris) nevű életvédő jogászalapítványnak a napokban közzétett jelentésére hivatkozva beszámoltak arról, hogy a lengyelországi feminista szervezetek mintegy 1 millió zlotyt (72 millió forint) kaptak tavaly külföldi alapítványoktól. A támogatás döntő része a Global Fund for Women (Nemzetközi Alap a Nőkért, GFW) nevű nőjogi szervezettől érkezett - írja mindkét napilap. A Gazeta Polska Codziennie Soros Nyitott Társadalom Alapítványa "partnereként és támogatottjaként" jellemzi ezt a szervezetet. A kisebb összegekre kiírt pályázatok révén érkezett külföldi támogatások 90 százalékát a varsói székhelyű Nőkért és Családtervezésért Egyesület (Federacja na rzecz Kobiet i Planowania Rodziny, Federa) kapta meg. A GWF például 12 ezer dollárt (mintegy 3,2 millió forint) utalt át a Federának, a pályázati kiírás "az abortusztilalmat célzó törvénytervezet megállítására" szólt. A Rzeczpospolita szerint az egyesület a támogatásnak köszönhetően "hatékony médiakampányt indított", és többek között ennek hatására szerveződtek 2016. október 3-án tömeges felvonulások az abortusztörvény szigorítása ellen. A "fekete hétfő" elnevezésű, az interneten és kereskedelmi tévékben is meghirdetett tiltakozásokhoz számos ellenzéki politikus is csatlakozott. Bár a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nem támogatta egyértelműen a civil kezdeményezés keretében benyújtott tervezetet, a párt támogatottsága abban az időben átmenetileg enyhén csökkent. Az abortusztörvény szigorítását célzó törvényjavaslatot a PiS-többségű lengyel szejm végül tavaly októberben elutasította.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.