Sport

Labdarúgás: villanyfényes derbi vár a SZEOL-ra

Labdarúgás: villanyfényes derbi vár a SZEOL-ra

2017. október 27., péntek
Labdarúgás: villanyfényes derbi vár a SZEOL-ra

Újabb idegenbeli rangadó vár a SZEOL SC-re az NB III Közép csoportjában, az azonos pontszámmal éllovas Tisza-partiak a hétközben kupabravúrt végrehajtó Dunaújváros vendégei lesznek szombaton.

Megmaradt a makulátlan hazai mérlege a múlt hétvégén a SZEOL SC-nek, hiszen hatodik hazai mérkőzésén is három pontot szerzett. Ami a negatív oldalon áll, az a három vereség, ebben pedig közös, hogy mindhármat otthonától távol szenvedték el Grünvald Attiláék, szombaton viszont súlyos helyezés(ek)be kerülhet, ha ismét pont nélkül hagyja el a játékteret a SZEOL. A továbbra is Halkó Pál irányításával készülő szegediek ahhoz a Dunaújvároshoz látogatnak, amely szintén tagja a középmezőnytől egy picit meglépett csoportnak, és mindössze két ponttal gyűjtött kevesebbet a SZEOL-nál. Dobos Barna együttese saját közönsége előtt hasonlóan eredményesen teljesít, azzal a különbséggel, hogy odahaza kétszer veszített már pontot: a nyitófordulóban a Hódmezővásárhelyi FC tudott egyet elcsípni, meg szeptember végén a Pécs mindhárom pontot elvitte Dunaújvárosból. Az élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező labdarúgót a keretében tudó újvárosiak minden eddigi bajnokijukon rúgtak legalább egy gólt, így nagy feladat előtt áll a szegedi védekezés is szombaton - ezt csak megerősíti, hogy szerdán a kupában végrehajtott egy nagy bravúrt a Dunaújváros, hiszen az élvonalbeli Vasast búcsúztatta, miután 2-1-s győzelemmel készült a szombati, villanyfényes találkozóra. A SZEOL szerdán a Győr ellen búcsúzott a kupától, e mellett pedig utóbbi három idegenbeli bajnokiján nem sikerült pontot szereznie - ezt a sorozatot szeretné megtörni most a kék-fekete együttes. "Arra készülünk, hogy mindenképpen pontokkal távozzunk Dunaújvárosból, a meccs képe alapján aztán kialakul, hogy ez egy, vagy három pontot fog jelenteni, de mi utóbbira készülünk. Motiváltak a játékosok, szép feladat előtt állunk, hogy továbbra is holtversenyben az első helyen állhassunk. Van mit javítani az idegenbeli mérlegünkön, volt, amikor gyengébben játszottunk, volt, hogy az ellenfél volt nagyon jó, de volt, amikor fordítva is elsülhetett volna. Abban bízom, tanultunk az idegenbeli mérkőzéseinkből és nagyobb koncentrációval sikeresen vívhatjuk meg ezt a meccset. Az egyes ligák között komoly különbség van, nagy fegyvertény a dunaújvárosiaktól a Vasas kiejtése, látszódott a képernyőn keresztül is, hogy komolyan odatették magukat, de az edzőjük meg is említette, hogy ellenünk is hasonlóképp gondolkoznak" - fogalmazott a mérkőzés előtt Halkó Pál, a SZEOL SC szakmai igazgatója.

Így játszottak a csapatok a 11. fordulóban

FC Dabas - Dunaújváros 3-2

Dabas:

Scheilinger - Crkvenjakov (Takács K. - a szünetben), Sárközi, Makrai, Fitos (Szűcs L., 79'), Fritz, Erős, Eördögh, Csepregi (Sándli, 65'), Kiss V., Földes. Vezetőedző: Kerekes Barna

Dunaújváros:

Vaszócsik - Zvara (Ferencz, 77'), Csendes, Farkas V., Karacs (Dorogi, 56'), Csehi, Tóth T., Szepessy, Király B., Tóth Á., Barna. Vezetőedző: Dobos Barna. Gól: Sárközi (16'), Eördögh (69', 73') ill. Szepessy (13'), Sárközi (93' - öngól).

SZEOL SC - Rákosmente KSK 2 - 1 (0-0)

Szeged, SZVSE-stadion, 200 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Flinta Zoltán, Pogonyi Ferenc).

SZEOL:

Prokop - Rácz, Gajág, Grünvald, Lévai, Ondrejó, Forró (Buzási, 71'), Kéri, Maksimovic, Mihály (Göncző, 87'), Beretka (Szabó A., 90').

Szakmai igazgató:

Halkó Pál.

RKSK:

Fülöp - Simita, Nyúl, Balaskó Cs., Berki (Forgács, 71'), Dóczi, Kovács K. (Herczeg, 60'), Vattai, Czerman, Lucz, Kerék (Törőcsik, 85'). Vezetőedző: Helm András.

Gól:

Beretka (53'), Maksimovic (73') ill. Lucz (66').

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. PMFC 11 8 0 3 29 11 18 24
2. SZEOL SC 11 8 0 3 12 6 6 24
3. Tiszakécske 11 7 2 2 28 17 11 23
4. Dunaújváros 11 7 1 3 20 15 5 22
5. FC Dabas 11 6 3 2 22 14 8 21
6. Paksi FC II. 11 6 1 4 18 16 2 19
7. Iváncsa KSE 11 6 1 4 17 18 -1 19
8. Szentlőrinc SE 11 6 0 5 19 17 2 18
9. Szekszárdi UFC 11 4 4 3 15 12 3 16
10. Kozármisleny 11 4 1 6 12 17 -5 13
11. Budapest Honvéd II. 11 3 2 6 12 14 -2 11
12. Rákosmente KSK 11 3 2 6 13 17 -4 11
13. Mórahalom VSE 11 2 3 6 17 20 -3 9
14. Hódmezővásárhely 11 1 5 5 11 20 -9 8
15. Vecsési FC 11 1 4 6 9 21 -12 7
16. Makó FC 11 0 3 8 7 25 -18 3

A 12. forduló programja:

október 28., szombat 13.30 Kozármisleny - Vecsés, Iváncsa - Hódmezővásárhely. 14.30 Mórahalom - PMFC, Makó - Dabas, Szekszárd - Szentlőrinc. 18.00 Dunaújváros - SZEOL SC. október 29., vasárnap 13.30 RKSK - Budapest Honvéd II., Tiszakécske - Paks II.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.