Sport

Labdarúgás: az utolsó pillanatokban lőtt bombával nyert a listavezető a Kertész utcában + FOTÓK

Labdarúgás: az utolsó pillanatokban lőtt bombával nyert a listavezető a Kertész utcában + FOTÓK

2017. október 21., szombat
Labdarúgás: az utolsó pillanatokban lőtt bombával nyert a listavezető a Kertész utcában + FOTÓK

Kilencven percig úgy nézett ki, egy pontot megcsíphet az Ásotthalomtól az UTC, azonban Németh Péter bombagólja három pontot ért a listavezetőnek.

Listavezetőként várhatta a Kertész utcai kirándulást az Ásotthalom, az UTC azonban odahaza ebben az idényben eddig jól teljesített, és a találkozót megelőzően csak egyszer kapott ki, így semmiképp sem számíthatott könnyű meccsre szombaton délelőtt a homokháti együttes. Mindezt igazolta az is, ahogy kezdődött a meccs: a harmadik percben

Szilágyi Zsolt

maradt üresen a jobbösszekötő helyén, és a kimozduló, egykori UTC-kapus,

Czirják Tamás

mellett a kapuba helyezett, ezzel megszerezte a vezetést csapatának, 1-0. Nehezen találta a ritmust az Ásotthalom, a gondok pedig tovább szaporodtak a vendégeknél bő negyed órát követően, hiszen Czirják másodjára is lent maradt, így le kellett őt cserélni, a kapuba pedig a gárda egyik gólfelelőse, egy mezőnyjátékos,

Baji Renátó

állt be. Szívós, küzdelmes meccs volt, kevés helyzettel, majd 40 percet kellett várni az első komolyabb vendég lehetőségre, ám ekkor

Hauk Martin

lövését hárítani tudta Nagy Gergely. A félidő hajrájára kezdett összeállni az ásotthalmiak játéka, és a fölénynek meg is lett az eredménye: ha szerencsével is, de

Mészáros Zoltán

közeli találatával egyenlíteni tudtak még a szünet előtt a vendégek, lélektanilag fontos volt momentum volt ez. A szünet után az UTC jól tartotta magát, bár kevesebb lehetőséget tudott kidolgozni, mint a szünet előtt, de az Ásotthalom sem találta a fogást vendéglátóján. Egy óra elteltével

Szabadi Norbert

szép sarkazása után védett

Nagy Gergely

, majd az utolsó negyed óra előtt a kapufát is megzörgette az Ásotthalom, viszont a hazaiak előtt is megvoltak a helyzetek, de

Csonka Kristóf

távoli lövése sem talált utat Baji Renátó kapujába. Az adok-kapokból végül a vendégek jöttek ki jobban, miután az utolsó pillanatokban

Németh Péter

egy szöglet utáni kipattanót elemi erővel, mintegy 30 méterről vágott az UTC kapujába, ezzel megnyerte csapatának a meccset. A Kertész utcaiak sajnálhatják ezt a meccset, hiszen sokat dolgoztak azért, hogy legalább egy pontot megfogjanak, ám végül pont nélkül kellett elhagyniuk a pályát. Ez volt

Pálfy Zoltán

csapatának szezonbeli negyedik veresége, a következő fordulóban a Szőreg vendége lesz az UTC. Az Ásotthalom értékes három ponttal gazdagodott, és továbbra is első a bajnokságban, e mellett azonban sűrű hét előtt áll a csapat, hiszen szerdán a Rákosmente KSK ellen kupameccset vív, majd szombaton a SZVSE-t fogadja bajnoki mérkőzésen a homokháti együttes.

Újszeged, Kertész utca, 70 néző
2017. október 21., 10.00
UTC
Ásotthalom
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Virág András Barnabás * Asszisztens: Burzon Márk, Minda Gábor
1
-
2

Labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 10. forduló

Ujszegedi TC - Ásotthalmi TE 1 - 2 (1-1)

Újszeged, Kertész utca, 70 néző. Vezette: Virág András Barnabás (Burzon Márk, Minda Gábor).

UTC:

Nagy G. - Szántó, Gulyás (Békési, 74'), Péczely, Valach (Csonka, 59'), Szilágyi, Keresztes, Sós, Laczkó Zs., Balogh D., Koncz.

Edző:

Pálfy Zoltán.

Ásotthalom:

Czirják (Baji, 18') - Vastag, Vojnic Tunic (Andróczki - a szünetben), Németh P., Szabadi, Hauk (Gyenge, 85'), Mészáros Z., Király, Varga K., Grósz, Major.

Edző:

Kószó László.

Gól:

Szilágyi (3') ill. Mészáros (41'), Németh P. (91').

Sárga lap:

Szántó (33'), Balogh D. (39'), Keresztes (45') ill. Vastag (25'), Varga K. (83'). Pálfy Zoltán:

"A végén bedaráltak minket egy szerencsés, jól eltalált lövéssel. Igazi ki-ki meccs volt, mezőnyben végig egyenrangú partnerek voltunk, de az Ásotthalom találta a második gólt."

Kószó László:

"Rengeteg sérültünk van, 12-13 emberrel játszuk végig a meccseket, reméljük, Czirják Tamás sérülése nem komoly."

Online közvetítésünk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.