Sport

Labdarúgás: az ötödiket is megnyerte itthon a SZEOL + FOTÓK

Labdarúgás: az ötödiket is megnyerte itthon a SZEOL + FOTÓK

2017. október 8., vasárnap
Labdarúgás: az ötödiket is megnyerte itthon a SZEOL + FOTÓK

Buzási Péter szépségdíjas góljával újabb három pontot szerzett hazai pályán a SZEOL SC.

Az ellen a Kozármisleny ellen folytatta a SZEOL, amellyel az utóbbi években rendre egy osztályban szerepelt: két éve együtt jutott fel a két csapat a másodosztályba, tavaly viszont mindkét gárda kiesett az NB II-ből. Főképp mezőnyjátékkal telt az első húsz perc, bár a SZEOL valamelyest aktívabb volt, de nagy ziccereket nem tudott kialakítani, a vendégek előtt pedig mindössze Városi Viktor szabadrúgás után keresztbe lőtt labdája okán adódott gólszerzési lehetőség. Kiegyenlített találkozó zajlott a pályán, amit egy egyéni villanás tört meg: Mihály Dávid remek bal oldali beadására érkezett az idén először a kezdőben szereplő Buzási Péter, aki pazar mozdulattal, sarokkal tette tovább a labdát Ivancsics Alex kapujába, ezzel megszerezte a vezetést a SZEOL-nak, 1-0. A szünet után más ritmusban kezdett a Kozármisleny, be is tudták szorítani a szegedieket a kapu elé, de Prokop Rostislavtól ekkor sem volt szükség bravúrra. Nyolc perc elteltével Buzási Péter fejese ugyan a mislenyi kapuban kötött ki, de les miatt érvénytelenítette a gólt a játékvezető - ezt követően leginkább Maksimovic Nikola bal oldali megindulásaiból próbált újabb helyzetet teremteni a kék-fekete együttes, amely nagy kedvvel ám higgadtan futballozott, a Kozármisleny hiába támadott többet, mint a szünet előtt, nem talált utat a szegedi kapuig. A legvégén Tóth Márk elé került egy jobb oldali beadás, de mivel nem kapásból lőtte el, így Rácz László már odaért, és nem hagyott területet a lövésre, majd Prokop fel is szedte a labdát a földről - a szegedi kapusnak nem sok dolga akadt, igaz, kollégájának sem kellett sok bravúrt bemutatnia, de az első félidőben szerzett nagyszerű találattal újból nyerni tudott Siha Zsolt együttese, amely ötből ötödik hazai mérkőzését is megnyerte, egyúttal visszaállt a tabella élére azt követően, hogy pénteki sikerével a Dunaújváros ideiglenesen átvette a vezetést. A SZEOL összességében idénybeli hetedik sikerét aratta, és egy vereség után újból nyerni tudott - a következő fordulóban pedig egy rangadó vár Grünvald Attiláékra, hiszen ahhoz a Tiszakécskéhez látogatnak, amely a tabella negyedik helyén állva mindössze négy ponttal gyűjtött kevesebbett a SZEOL-nál.

Szeged, SZVSE-stadion, 400 néző
2017. október 8., 15.00
SZEOL
Kozármisleny
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Antal Péter * Asszisztens: Sebestyén László, Molnár Alex
1
-
0

Labdarúgó NB III Közép csoport, 9. forduló

SZEOL SC - Kozármisleny FC 1 - 0 (1-0)

Szeged, SZVSE-stadion, 400 néző. Vezette: Antal Péter (Sebestyén László, Molnár Alex).

SZEOL:

Prokop - Rácz, Grünvald, Gajág, Lévai, Ondrejó, Buzási, Mihály (Forró, 57'), Kéri, Maksimovic (Bozóki, 90'), Beretka (Göncző, 85').

Edző:

Siha Zsolt.

Kozármisleny:

Ivancsics - Fiáth, Lantos, Horvát G., Udvardi (Márkvárt - a szünetben), Kocsis A., Müllerlei, Tóth M., Városi, Kiss D., Hleba (Németh Á., 76').

Edző:

Kovács Zoltán.

Gól:

Buzási (35').

Sárga lap:

Kéri (81') ill. Horvát (30'). Siha Zsolt:

"Kilenc fordulót követően vezetjük a bajnokságot, ez a legfontosabb. Sajnos látványos mérkőzést ezen a minőségű pályán nagyon nehéz produkálni. Nagy köszönettel tartozunk azoknak, akik kijönnek a meccseinkre, mert nem bántják a csapatot akkor sem, ha nem megy nekik a játék. Ötből ötöt nyertünk itthon, ez egy nagyon nagy dolog, játékban van még hová fejlődnünk, de biztos vagyok benne, hogy fogunk is. A mai meccsünk ugyanolyan volt, mint az eddigi hazai találkozóink, egy kiegyenlített, küzdelmes, férfias találkozón megérdemelten nyertünk. Jövő szombaton egy gyönyörű sportcentrumban, egy biliárdasztal minőségű pályán fogunk játszani Tiszakécskén, remélem, szurkolóink közül is sokan választják majd szombat délutáni programnak azt a találkozót."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.