Sport

Labdarúgás: Faggyas-dupla hozta meg az első vásárhelyi sikert

Labdarúgás: Faggyas-dupla hozta meg az első vásárhelyi sikert

2017. október 25., szerda
Labdarúgás: Faggyas-dupla hozta meg az első vásárhelyi sikert

Nyáron szerződött Hódmezővásárhelyre a diósgyőri nevelésű támadó, aki két rendkívül fontos gólt szerzett a Szekszárd elleni bajnokin, így már a HFC sem nyeretlen az NB III-ban.

A tavalyi ötödik helyezés után aligha ilyen szezonkezdetről álmodoztak Hódmezővásárhelyen. Az NB III Közép csoportjában szereplő gárdának tizenegy mérkőzést kellett lejátszania ahhoz, hogy megszerezze első győzelmét. Közben

történt egy váltás is a kispadon

, a tavalyi sikerkovács

Major László

vezetőedző helyét az addig a Csongrádot irányító

Szűcs Róbert

vette át. Az edzőváltás meghozta hatását, a csapat lendületesebben kezdett futballozni, ám az első győzelem így sem jött könnyen. Hétvégén aztán a Szekszárd ellen megtört a jég és ebben nagyon nagy szerepet játszott a Kazincbarcikáról érkező támadó,

Faggyas Milán

, aki duplázni tudott a 2-1-re megnyert találkozón. "Természetesen nagyon boldogok voltunk a találkozó után, hogy sikerült megszereznünk az első győzelmünket. Azt gondolom, hogy a csapat jelenlegi helyezése egyáltalán nem tükrözi a valódi erejét. Örülök a két gólomnak is, külön pikantériát adott a találkozónak, hogy az utolsó percekben sikerült bezsebelni a három pontot” – mondta portálunknak Faggyas Milán. A csatár korábban megjárta az NB I-et, futballozott többek között a Lombard Pápában, a Kaposvári Rákócziban és a Budapest Honvédnál, de rövid ideig légióskodott Ausztriában a Mattersburgnál is. Az előző szezont az NB III Keleti csoportját megnyerő Kazincbarcikánál töltötte, ahol két idény alatt 52 tétmérkőzésen 17 gólt jegyzett. Jót tett neki a váltás, hiszen a HFC színeiben még csak tíz tétmérkőzést játszott le – mindannyiszor kezdőként kapott szerepet a bajnokikon – de már hét alakalommal is szomorította az ellenfelek hálóőreit. "Jól érzem magam Hódmezővásárhelyen, de szeretnék egyénileg és a csapattal is eredményesebb lenni. Tavaly a Kazincbarcikánál a bajnoki címért küzdöttünk, itt persze erről nem beszélhetünk, de mindenképpen előrébb akarunk lépni és ez a siker remélhetőleg lendületet ad nekünk” – folytatta a HFC tizese. "Egyáltalán nem így terveztük a rajtot, a tavalyi ötödik hely megismétlése lebegett célként a szemünk előtt. Az edzőváltás után Szűcs Robi igyekezett a védekezést és a támadást is stabilizálni, ahogy minden edző célja ugyanez” – mondta Faggyas, akinek azt is felvetettük, hogy talán a három csoport közül a Csongrád megyei gárdákat is tömörítő Középben a legnehezebb győzelmeket szerezni. "Minden harmadosztályú csoportban vannak erős csapatok, ahol első- és másodosztályú rutinnal rendelkező játékosok futballoznak. Így volt ez a Keleti csoportban és így van ez itt, a Közép csoportban is. Ezzel együtt talán tényleg ez a legerősebb csoport a harmadosztályban” – zárta Faggyas Milán. A Hódmezővásárhelyi FC Szekszárd elleni sikerével elmozdult az utolsó előtti pozícióból a tabellán, s elkezdte a felzárkózást a riválisokra. A pontok gyűjtögetését Iváncsán folytathatja Szűcs Róbert együttese, ahol szombat délután fél kettőkor lépnek pályára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.