Sport

Labdarúgás: döntetlennel debütált a HFC új mesterével a kispadon

Labdarúgás: döntetlennel debütált a HFC új mesterével a kispadon

2017. október 1., vasárnap
Labdarúgás: döntetlennel debütált a HFC új mesterével a kispadon

Ugyan vezetett a Vecsés ellen a Hódmezővásárhelyi FC, de az újonc a hajrában egyenlíteni tudott.

Az egyetlen győzelmét otthonától távol aratott Vecsés látogatott Hódmezővásárhelyre, az újonc ellen debütált a kispadon a HFC új mestere, Szűcs Róbert. A Vásárhely aktívabb volt ellenfelénél, de a befejezéseknél rendre pontatlan volt: a jég végül hét perccel a szünet előtt tört meg, ekkor egy jó ütemű indítással lépett ki középen Faggyas Milán, aki a kapus mellett is el tudta lőni, így vezetéshez juttatta csapatát. A szünet után is inkább a hazaiakról szólt a mérkőzés, azonban a HFC nem tudta lezárni a találkozót: a kimaradt lehetőségeket bő tizenöt perccel a vége előtt bánhatták igazán a hazaiak, amikor egy jobb oldali beadásra Farkas Ádám érkezett középen, és kapásból a léc alá bombázott, Bordás Dániel tehetetlen volt, 1-1. Mindez azonban nem szegte kedvét a HFC-nek, a hátralévő időben pedig volt is lehetősége arra, hogy megnyerje a meccset: egyszer a vecsési védelem a gólvonalról mentett, míg nem sokkal később a kapufa is kisegítette a Vecsést, így végül maradt az 1-1. A HFC ezzel szezonbeli ötödik döntetlenjét játszotta, és öt ponttal a tabella utolsó előtti helyén áll. Marton Bencéékre a jövő héten nem vár könnyű feladat, hiszen a bajnoki címre ácsingózó Pécs vendégei lesznek.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 8. forduló

Hódmezővásárhelyi FC - Vecsési FC 1-1 (1-0)

Hódmezővásárhely, 500 néző. Vezette: Bálint Attila (Zahorecz Roland, Belicza Bence Péter).

HFC:

Bordás - Kormányos, Huszár, Kökény, Marton (Szabó M., 82'), Prasler, Szilágyi, Végh, Ablonczy, Faggyas, Varga B. (Szabó D., 70'). Vezetőedző: Szűcs Róbert.

Vecsés:

Komora - Reydan (Gényi, 79'), Balázs, Borsi (Cseszlai, 76'), Csiszár, Csordás, Farkas Á. (Márki, 92'), Tóth Gy., Szalai, Rein, Tóth O. Vezetőedző: Simon Antal.

Gól:

Faggyas (38') ill. Farkas Á. (73').

Sárga lap:

Faggyas (41'), Marton (78') ill. Szalai (25'), Borsi (54'). Szűcs Róbert:

"Nem panaszkodhatok a játékosaimra, végig akarták a sikert, talán picit túlságosan is. A héten nem sok újdonságot gyakorolhattunk, a jövőben a góllövésben kell fejlődnünk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.