Sport

Kosárlabda: drámai csatában bukott a Szolnok ellen a Szedeák + FOTÓK

Kosárlabda: drámai csatában bukott a Szolnok ellen a Szedeák + FOTÓK

2017. október 14., szombat
Kosárlabda: drámai csatában bukott a Szolnok ellen a Szedeák + FOTÓK

Boltic kezében volt a győztes labda, ám végül egy ponttal kikapott a listavezető Szolnoktól a Szedeák egy nagyon izgalmas hajrát hozó mérkőzésen.

Remekül kezdte a bajokságot a Naturtex-SZTE Szedeák:

Andjelko Mandic

csapata a nyitányon a DEAC-ot verte idegenben, majd a Zalaegerszeget hazai környezetben. A harmadik körben nélkülöznie kellett

Andrija Ciricet

az együttesnek, és ezt meg is érezte a csapat, Pécsett elszenvedte első vereségét. Így várhatta az eddig remeklő Szolnoki Olaj gárdáját a szegedi együttes. Dragan Aleksic csapata mind a hazai, mind a nemzetközi porondon jól teljesít az idei szezonban, a bajnokságban háromból három meccset húztak be az olajbányászok, míg az európai kupaporondon bejutottak a Euro Cup csoportkörébe. Andrija Ciric ezúttal már játékra jelentkezett Mandic-mesternél, aki azonban nem számíthatott ezen a mérkőzésen centerére,

Nenad Sulovic

ugyanis belázasodott, így Révész Ádámmal kezdett centerposzton a Naturtex-SZTE Szedeák. A mérkőzés egyperces gyászszünettel indult, a héten elhunyt korábbi SZEOL kosárlabdázóra,

Mészáros Zoltánra

emlékeztek a csapatok és a népes szurkolótábor. A találkozót parádésan kezdte a Szedeák,

Juhos Levente

vezérletével egy 7-0-s minifutást produkált az első másfél percben a csapat, majd öt perc elteltével egy Juhos kettessel már tíz pont volt a különbség (18-8). Ezt gyorsan kozmetikázta az Olaj egy 8-0-val, de a negyed végére megint nőtt a különbség, hét pontos szegedi fórral szusszanhattak a felek. A második negyedben aztán robbantott az Olaj, egészen elképesztő hatékonysággal termelte a pontokat az Aleksic-legénység, hiába vezetett 33-22-re a 12. percben a hazai együttes, szinte pillanatok alatt eltüntette hátrányát a Szolnok. Ford előbb beemelt egy triplát, majd lopott egy labdát, amiből végigrobogott, majd Perry és Tóth is hozzátett két-két pontot szegedi válasz nélkül. A negyed közepén már az Olajnál volt az előny, amit szépen apránként el is kezdett növelni a vendég gárda, amihez hozzájárult a Szedeák dobóformájának romlása, bár meg kell jegyeznünk, hogy nagyon magasra tette a lécet ebből a szempontból a Mandic-csapat az első játékrészben. A vendégek egy 34 pontos második játékrésszel fordítottak, s a nagyszünetre 45-54-s szolnoki vezetéssel vonulhattak pihenni a felek. Sokáig úgy tűnt az erős második negyeddel el is döntötte a találkozót az Olaj, mert bár küzdött a Szedeák, mindig volt a Szolnoknak válasza, kulcsszituációkban beesett Fordnak egy-egy tripla, így nem tudott közelebb lépni ellenfeléhez a hazai együttes. Az utolsó játékrésznek nyolcpontos vendég előnnyel fordultak a csapatok, ám a negyedik felvonás eleje álomszerűen alakult hazai szempontból. Fortune palánkosával indította meg a felzárkózást a Szedeák, majd Boltic faragott újabb négy pontot a hátrányból. Még két perc sem telt el a negyedből, amikor már 74-74 állt az eredményjelzőn, s csak azért nem vette vissza a vezetést a Szeged, mert Révész Ádám plusz egye nem talált gyűrűbe egy sikeres akciót követően. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a felek, egy-egy alkalommal ellépett picit a Szolnok, de mindig visszajött a Szedeák. Juhos Levente középtávolijával 87-88-ra zárkózott a Szedeák, s mivel a Szolnok elrontotta utolsó támadását, megvolt az esély a győzelem megszerzésére is. Boltic kezében maradt azonban a győztes kosár, mert dobásig sem jutott el, kivarázsolták a kezéből a szolnoki védők a labdát, így hatalmas csatában, de végül alulmaradt a nagyon erős Szolnokkal szemben a Naturtex-SZTE Szedeák.

Ami a statisztikát illeti

Hogy mennyire fontos játékosa a Szedeáknak Andrija Ciric azt eddig is tudtuk, nagyon megérezte hiányát Pécsett a csapat, ma pedig extra teljesítménnyel tért vissza. 34 pontját nagy hatékonysággal érte el, kilencből négy triplája is a helyére került, de leszedett három lepattanót is és végig játszotta mind a 40 percet. Ez a produkció egy 28-as VAL-hoz volt elég, amivel ő lett a mérkőzés legjobbja, bár biztosan jobban örült volna akkor, ha a csapat meg tudja nyerni ezt a kiélezett találkozót. Mindkét csapat jó dobószázalékkal fejezte be egyébiránt a mérkőzést, a Szedeák és a Szolnok is 50% felett zárt ebben a mutatóban. Ha szőrszálhasogatók vagyunk, akkor azt is elmondhatjuk, hogy a szerencsén túl a büntetők jelentették a szolnoki siker kulcsát, ugyanis az Olaj játékosai tizenöt büntetőt dobhattak el és egyet sem rontottak, míg a Szedeák négy kísérlete is sikertelen volt a huszonegyből. A hármasokat viszont sokkal hatékonyabban dobta a hazai gárda, tizenöt triplájából hatot értékesített a Szedeák, s bár a Szolnok kilenc hármast süllyesztett el a szegedi kosárban, ehhez 27 kísérletre volt szükségük. Ahol nagy különbség rajzolódott ki a csapatok között az a támadólepattanók száma, míg a hazaiak ötször tudták visszaszerezni sikertelen kísérlet után a labdát a szolnoki palánk alatt, addig az Olaj tizenkét támadólepattanót gyűjtött, s sokszor második-harmadik kísérletre brusztolta be a labdát a szegedi gyűrűbe. Összességében is tizenkettővel több pattanót szorgoskodtak össze a vendég játékosok, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy meg tudták nyerni az összecsapást. A vendégeknél szépen megoszlottak a szerzett pontok, ha ki kell emelni valakit, akkor az a Ford az, aki 26-os VAL-jával csapata legjobbja lett, 22 ponttal és hét lepattanóval zárt, s három fontos triplát is elsüllyesztett a szegedi kosárban. Hazai részről ezúttal sem feledkezhetünk meg Marko Boltic teljesítményéről, aki 57 másodperc híján végig a pályán volt, ezalatt az idő alatt kiosztott hét gólpasszt és tizenkét pontot tett be a közösbe.

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 4. forduló

Naturtex-SZTE Szedeák - Szolnoki Olaj KK 87-88 (27-20, 18-34, 21-20, 21-14)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Kapitány Gellért, Pozsonyi László, Balogh Gyula (Várhalmi Zsolt).

Szedeák:

BOLTIC 12, Fortune 8, CIRIC 34/12, Juhos 16/3, Révész 9. Csere: Kovács Á. 8/3, Wirth -, Vágvölgyi.

Vezetőedző:

Andjelko Mandic.

Szolnok:

Perry 18/3, Vojvoda 18/9, FORD 22/9, Milosevic 2, Tóth Á. 6. Csere: Phillip 5/3, ANDRIC 12, Kovács P.-, Polyák 5/3.

Vezetőedző:

Dragan Aleksic. Andjelko Mandic:

"Gratulálok a Szolnoknak. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, erőn felül teljesítettünk. Izgalmas meccs volt, ha ilyen hozzáállással folytatjuk, a jövőben megjönnek a sikerek is. A küzdés pozitív, örülök hogy ilyen sokan kilátogattak a meccsre, hiába alakult azonban jól, a végén mégsem örülhetünk a győzelemnek. Pécsett és most sem tudtunk teljes kerettel játszani, de ha így játszunk továbbra is, valahol vissza fogjuk kapni ezt a sorstól."

Juhos Levente:

"Szeretnék gratulálni a Szolnoknak. Szép és nagy sikert arattak, de ugyanúgy gratulálok magunknak is, ugyanis mínusz egy emberrel kezdtük a meccset, Sulovic lázasan fekszik otthon, érte is küzdöttünk. Erőn felül teljesítettünk egy nagyon erős csapat ellen. Kis csapat vagyunk, de bebizonyítottuk, hogy tudunk nagyon jól játszani. A közönség fantasztikus volt, de Wirth Ádámot is elveszítettük a harmadik negyedben, ezt nagyon jól kihasználta a Szolnok, nem is értem hogy sikerült egylabdás meccset játszanunk. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor sikeresek tudunk lenni."

Dragan Aleksic:

"Ma szerencsénk volt, de talán meg is dolgoztunk ezért a szerencséért. Nyomás nélkül játszhatott a Szeged, akik nagyon jól harcoltak. Nenad Sulovic hiánya miatt nem volt veszítenivalójuk, 40 percen keresztül küzdöttek. Sok hullámvölgyünk volt, de végül nyertünk, örülök, hogy ennyi szurkolónk elkísért minket Szolnokról, az ilyen hangulat mindig nagyon jót tesz a meccseknek."

Polyák László:

"Nagyon álmosan kezdtük a találkozót, gyorsan hátrányba kerültünk. Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk, minden negyedben volt egy rossz periódusunk, amit a hazaiak megbüntettek. Ebben benne volt a fáradtság is, de ez nem lehet kifogás. Továbbra is fókuszálnunk kell, csinálni a dolgunkat. A második félidőben sikerült valamelyest kontrollálni a játékot, a negyedik negyedben pedig a szerencse is mellénk állt a végén. Fontos, hogy ma nyerni tudtunk."

Online közvetítésünk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.