Sport

Kosárlabda: kapitánya nélkül kapott ki a Szedeák Pécsen

Kosárlabda: kapitánya nélkül kapott ki a Szedeák Pécsen

2017. október 11., szerda
Kosárlabda: kapitánya nélkül kapott ki a Szedeák Pécsen

Ugyan vezetett a nagyszünetben, de a második félidőben nem tudta azt a támadójátékot nyújtani a Szedeák a Pécs ellen, mint előtte.

Bár veretlenül érkezett a Lauber Dezső sportcsarnokba, mégsem várhatta a legjobb előjelekkel a pécsi meccset a Naturtex-SZTE-Szedeák, hiszen Andrija Ciric sérülése miatt nem tarthatott a csapattal, így Kovács Ádám került be a kezdőötösbe. Nehezen találta a ritmust a szegedi együttes, az első negyedben hamar meglépett a Pécs, azonban 18-9 után megrázta magát a Szedeák, és egy 11-0-s futással fordítani tudott. A Tisza-partiak lendülete egészen a nagyszünetig tartott, viszont a pihenő előtt Antóni Csanád elsüllyesztett egy trojkát, így csak két pont volt a szegediek előnye. (34-36) Veljko Budimir hármasával rögtön az első akció után fordított a Pécs, majd erről a pontról a baranyaiak felé billent a meccs: egy 7-0-s periódussal jutottak komolyabb előnyhöz a hazaiak, innen pedig ugyan kapaszkodott a Szedeák, de nem tudta már utolérni ellenfelét, így a szezonban először vereséget szenvedett Andjelko Mandic csapata. A Szedeákra legközelebb sem vár könnyebb feladat, hiszen szombaton 19 órától a Szolnok érkezik az újszegedi sportcsarnokba.

Ami a statisztikát illeti

A hármasok tekintetében is a Szedeák fölé nőtt a Pécs: ezúttal csupán két sikeres dobást mutatott be távolról a szegedi együttes, miközben a hazaiak nyolc trojkát is elsüllyesztettek. A lepattanócsatát ugyan 30-26-ra megnyerte a Szedeák, és csak kilenc eladott labdája volt a 12 pécsi vonatkozó adattal szemben, és egyel több gólpasszt is írhattunk fel a szegedieknél. Az egyéni teljesítményekre kitérve: a szegediek közül hárman, Marko Boltic, Juhos Levente és Nenad Sulovic is remek teljesítményt nyújtottak, ám a többiek nem tudták őket segíteni ezen a napon. A Szedeák irányítója 13 ponttal, hét lepattanóval és kilenc gólpasszal zárta a meccset, 32 perce alatt pedig még hét kiharcolt faultja is volt - igaz, ötször el is adta a labdát. Az Andrija Ciric hiányában a csapatkapitányi posztot is betöltő Juhos Levente 16 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát hozott össze, e mellett volt egy szerzett és egy eladott labdája, két gólpassza és blokkja is 38 perce folyamán. Nenad Sulovic 19 pontot termelt, amivel a legeredményesebb szegedinek bizonyult, hat lepattanója mellett három asszisztot is feljegyezhettünk nála. Az ezúttal a kezdőötösbe bekerült Kovács Ádám 37 percet kapott, 13 pontjához egy lepattanót és egy gólpasszt tudott hozzátenni. A kezdő ötödik tagja, Josh Fortune ezúttal nem a vasárnapi arcát mutatta: az amerikai pont nélkül zárt, hiába emelt rá hat labdát is kintről, egyik triplája sem lett jó, így csupán három lepattanó és egy szerzett labda szerepel a neve mellett 21 perc alatt. A cserék közül a legtöbbet Wirth Ádám játszotta, 26 perce alatt 5 pontot tett hozzá, míg a 10 percet játszott Vágvölgyi Ákos egy büntetőt dobott be, és volt két lepattanója. A hazaiak közül Jabril Durham extrát nyújtott: 29 pontja mellett volt hét lepattanója, ugyanennyi kiharcolt faultja és négy gólpassza is, mellette pedig a 12 pontos Simon Kristóf és a 18-ig jutott Veljko Budimir emelhető ki.

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 3. forduló

Pécsi VSK-VEOLIA - Naturtex-SZTE-Szedeák 75 - 67 (18-13, 16-23, 20-14, 21-17)

Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok. Vezette: Tőzsér Dénes, Ádám József, Fodor Attila (Bogárdi János).

Pécs:

DURHAM 29/9, Supola 5, BUDIMIR 18/6, Antóni 3/3, Sarlija 8. Csere: Dukic -, Harazin -, Demeter -, Bíró -, Simon 12/6. Vezetőedző: Csirke Ferenc.

Szedeák:

BOLTIC 13, Fortune -, Kovács Á. 13/3, JUHOS 16, SULOVIC 19. Csere: Wirth 5/3, Vágvölgyi 1. Vezetőedző: Andjelko Mandic. Kipontozódott: Sarlija (37').

Online közvetítés

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.