Sport

Kézilabda: megtette az első lépést az újabb BL-cím felé Bódi Bernadett

Kézilabda: megtette az első lépést az újabb BL-cím felé Bódi Bernadett

2017. október 11., szerda
Kézilabda: megtette az első lépést az újabb BL-cím felé Bódi Bernadett

Győzelemmel kezdte a sérülések által hátráltatott Győri ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét: az első sikerből a Szegedről indult szélső remek játékkal és négy góllal vette ki a részét – céljai pedig egyértelműek, újra felülni Európa trónjára.

Sikerrel vette az első akadályt az idei Bajnokok Ligája-szezonban a Győri ETO KC: a címvédő Rába-partiak a dán Midtjylland ellen kezdték meg a sorozatot, amelyet nem a legjobb előjelekkel várhattak. Többen sérülés miatt nem voltak bevethetőek, így a szegedi születésű jobbszélső,

Bódi Bernadett

is kvázi egyedül maradt posztján. Mindez azonban nem látszott meg az ETO-n, és kilencgólos, 27-16-os győzelmet rajtolt a csoportkörben. "Válogatott szünet után léptünk pályára, kimaradt másfél hét, amíg nem voltunk együtt, közben pedig a sérülések is hátráltattak bennünket, e miatt nem voltunk boldogok. A hét második felében már a hiányzó társainkért is küzdöttünk, tudtuk, hogy a Midtjylland veszélyes lerohanásból, így fontos volt, hogy pontosan fejezzük be a támadásainkat és agresszívak legyünk védekezésben. Nem volt időnk keseregni a problémákon, mennünk kell tovább azon az úton, amit megkezdtünk" – összegezte a rajtot a győriek szegedi szélsője, Bódi Bernadett. A kétszeres BL-győztes kézilabdázó számára most különösen megterhelő hetek következnek, hiszen nincs kimondottan a posztján játszó társ, így egyedül kell megoldania a feladatot. Ez egészen jól sikerült számára a dánok ellen, hiszen négy gólt is szerzett, ráadásul mindezt öt lövésből érte el, így csak egyetlen kísérlete nem kötött ki a kapuban. "Fejben ez mást igényel tőlem is. Rengeteg meccsünk van, ezért hasznos, hogy ha egy posztra van két játékosunk,

Jana Knedlikovával

jól kiegészítjük egymást, el tudjuk osztani a terhet egymás között. Én is szoktam nézni a statisztikát, de a védekezés legalább annyira fontos, számomra pedig az magabiztosságot ad, amikor jól működünk hátul. A társaktól is jó passzokat kaptam, ezek nélkül nem ment volna így, szeretném így folytatni a továbbiakban" – válaszolta portálunknak Bódi Bernadett. A Győrre a csoportkörben a francia Brest, valamint az orosz Rostov-Don vár még a dán csapat mellett: először ezeken az ellenfeleken kell túljutnia az ETO-nak ahhoz, hogy újból legyen esélye a BL elhódítására. Mint azt a szélső hozzátette, biztos benne, hogy lesznek hullámvölgyeik, de csapatként képesek ezekből kirángatni magukat. „Az idegenbeli találkozóink nehezek lesznek, hazai pályán pedig könnyebb dolgunk lehet, hiszen sokat kell utaznunk a sorozatban. A magyar bajnokságban is igaz, hogy mindenki minket akar megverni, ugyanakkor érdekes az, hogy mikor fáradtan, egy hosszú túra után lépünk pályára az NB I-ben, akkor is felpörögnek ellenünk, máskor viszont érdekes eredmények születnek. A BL-ben nincsenek viszont gyenge ellenfelek, ott bármi megtörténhet, egy pillanatra sem hagyhat ki a koncentráció. Persze, mindenki tisztában van a játékerőnkkel, és nem akarunk lejjebb adni a célunkból: ismét meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját!” – fogalmazta meg egyértelműen Bódi Bernadett.

(Fotó: Kovács Anikó / MKSZ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.