Írjon nekünk

Gazdaság

Jelentősen erősödött a magyar lízingpiac

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Jelentősen erősödött a magyar lízingpiac az idén, az első kilenc hónapban 428,3 milliárd forintot tett ki a magyarországi lízingcégek által finanszírozott összeg, 19 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.

A közleményben Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke kifejtette, lényegében minden szegmensben folytatódott a bővülés, az első kilenchavi adatok alapján az idei növekedés felülmúlja majd a szövetség év eleji, 5 százalékos prognózisát.

A magyar lízingpiac teljesítménye európai összevetésben is kiugró: a gépjárműveknél például az európai átlagos növekedés valamivel 10 százalék alatt van, míg a magyarországi 18 százalék. A termelőeszközöknél pedig az európai bővülés üteme 12 százalék, Magyarországon ugyanakkor 20 százalékos az emelkedés az első háromnegyedévben. A környező országok lízingpiacain általában 10 százalék körüli, illetve az alatti növekedés volt jellemző ebben az időszakban – fűzte hozzá az elnök.

Nyikos Katalin kifejtette: a különböző lízingpiaci szegmensek közül az egyik legfontosabb pillér továbbra is a járműfinanszírozás. A személy- és kis haszongépjárműveknél 23 százalékkal 130,9 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg az első kilenc hónapban. A nagy haszongépjárműveknél pedig 21 százalékkal 122,7 milliárd forintra emelkedett a finanszírozott összeg.

A gépek és berendezések piacán 41 százalékkal 48 milliárd forintra nőtt a lízingcégek által kihelyezett forrás. A gépeknél bekövetkezett jelentős emelkedés a vállalkozások beruházási kedvének köszönhető, egyre több vállalkozás választja nemcsak a járművek beszerzéséhez, hanem az egyéb eszközökhöz is a lízingfinanszírozást – fogalmazott Nyikos Katalin.

A mezőgazdasági gépek esetében a finanszírozott összeg 9 százalékkal 53,6 milliárd forintra emelkedett. Ebben a szegmensben fontos szerepet játszott korábban a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amelyhez tavaly a kihelyezések 80 százaléka kötődött, az idén ez az arány 26 százalékra csökkent.

Az elnök kiemelte: az is látszik, hogy a mezőgazdasági gépeknél az nhp kifutása miatti forgalomkiesést piaci alapú konstrukciókkal pótolták a vállalkozások. A lízingcégek célja, hogy a vállalkozásoknak, ezen belül is a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor szereplői számára bármilyen eszközbeszerzéshez rugalmas és költséghatékony finanszírozási konstrukciókat nyújtsanak.

A Magyar Lízingszövetség a következő időszakban további bővülést vár, bár ennek üteme lassulhat – mondta Nyikos Katalin.

Hirdetés

Kommentek

Tovább olvasom

Gazdaság

Durván nőnek a fizetések Magyarországon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mutatjuk mi az oka ennek. Ráadásul tovább is fognak nőni – minden jel szerint.

Tovább olvasom

Gazdaság

Nem bír magával a magyar GDP

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

3,6-3,8 százalékot ugrott fölfelé – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább olvasom

Gazdaság

Ilyen lesz Csongrád megye jövője

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egészen 2030-ig ad majd kapaszkodókat a Csongrád Megye Gazdasági Jövőképe Program, amely a lehetséges kitörési pontokat vizsgálja.

Tovább olvasom

Aktuál