Közélet

Gulyás: elfogadtuk a Velencei Bizottság kritikáját

Gulyás: elfogadtuk a Velencei Bizottság kritikáját

2017. október 17., kedd
Gulyás: elfogadtuk a Velencei Bizottság kritikáját

A felsőoktatási törvény módosításával a parlament elfogadta a Velencei Bizottság kritikáját, amely arra vonatkozott, hogy a jogszabály rövid felkészülési időt biztosított a Magyarországon működő külföldi egyetemeknek az előírások teljesítésére - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kifejtette: a mostani törvénymódosítással semmi sem változik, mindössze az, hogy 2018 eleje helyett 2019. január 1-jéig kell megfelelniük az érintett intézményeknek a felsőoktatási törvény feltételeinek. Hangsúlyozta, hogy a jogszabályok pedig mindenkire vonatkoznak, Soros György egyetemére is. Ha 2019. január 1-jéig a szükséges megállapodások, illetve nemzetközi szerződések megkötése megtörténik, akkor az érintett egyetemek, köztük a "Soros-egyetem", további működésének nem lesz akadálya - mondta a politikus. Más parlamenti kérdésekre kitérve Gulyás Gergely beszélt a Czeglédy-ügyben megkárosított diákok kártalanítására irányuló fideszes határozati javaslatról, közölve: a kormánypárt célja, hogy a kárpótlás a lehető leghamarabb megtörténjen. A Czeglédy-ügynek ugyanakkor politikai vonatkozásai is vannak, mert már évekkel ezelőtt is nyílt szóbeszéd volt Vas megyében, hogy "a baloldali pártok finanszírozási hátterét gyakorlatilag Czeglédy Csaba jelenti" - mondta, indokoltnak nevezve ennek kivizsgálását is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.