Kultúra

Fényfestéssel nyílt meg az Őszi Kulturális Fesztivál + FOTÓK

Fényfestéssel nyílt meg az Őszi Kulturális Fesztivál + FOTÓK

2017. október 2., hétfő
Fényfestéssel nyílt meg az Őszi Kulturális Fesztivál + FOTÓK

Közel háromszáz program várja az érdeklődőket november közepéig. Szentgyörgyi Anna és Datki Zsolt László fotókiállításával vette kezdetét a fesztivál.

22. alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem az Őszi Kulturális Fesztivált. Hangversenyek, könnyűzenei koncertek, kiállítások, filmvetítések, tudományos előadások várják az érdeklődőket október elseje november tizedike között. „Olyan branddé vált a rendezvény, amelyhez érdemes csatlakozni” – vélekedett megnyitó beszédében

Szabó Gábor

, az egyetem rektora. Úgy gondolja, jó, ha a tudomány embere nemcsak szakterületéhez ért, hanem hobbival bír, vagy a valamely művészeti ágnak hódol. Példaként állította a hallgatóság elé

Szent-Györgyi Albert

személyét, akinek tudományos munkásságát Nobel-díja szimbolizálja, de közben rengeteget sportolt és egyben támogatta a szegedi színjátszást.

Szentgyörgyi Anna

bölcsész Párizs rejtelmeit,

Datki Zsolt László

neurobiológus pedig a történelmi fellegeket, azaz a múlt épületeit és az ég szépségeit kapta lencsevégre. A természettudós infravörös fényben készült felvételei különleges lenyomatot adnak, „valósággal fényírás történik”. A rektor megjegyezte, a technikát először a mikroszkópban kezdte használni Datki, s ezt adaptálta a művészet elvárásaihoz. Az éj közeledtével a megnyitó programja szó szerint az épület falain folytatódott, fényfestéssel vált színessé a Rektori Hivatal kívülről, mint az ősz színei, vagy éppen a kulturális fesztivál programjai. Ez utóbbiakról bővebb információkat a rendezvény honlapján találnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.