Közélet

Molnár Gyula Nyakón vágta az MSZP-t

Molnár Gyula Nyakón vágta az MSZP-t

2017. október 17., kedd
Molnár Gyula Nyakón vágta az MSZP-t

Egy nem megfelelő hangvételű sajtóközlemény miatt Molnár Gyula pártelnök felmentette a munkavégzés alól Nyakó István pártszóvivőt.

Egy átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közleményre hivatkozva

Molnár Gyula

felmentette a munkavégzés alól az MSZP sajtófőnökét - közölte a

HVG.hu

. Az ügy előzménye, hogy Gréczy Zsolt DK-szóvivőt Szekszárdon a helyi MSZP-elnök látta, ahogy

Horváth István

volt polgármester, jelenlegi államtitkár és

Horváth Kálmán

kormányhivatal-vezető társaságában betér egy pincészetbe. Gréczy cáfolta a találkozót, valamint azzal fenyegetett, hogy beperli a helyi MSZP-t. Erre reagált az MSZP a következőképp:

Reagálás Gréczy Zsolt feljelentésére: foglalkozzunk inkább Orbán leváltásával!

"Ha minden, az MSZP számára sértő és igaztalan Facebook bejegyzés után feljelentenénk a DK-t, akkor Handó Tündének külön táblabíróságot kellene felállítani az ügyek tárgyalására. Ám az MSZP ilyet soha nem tett. Ha azonban Gréczy úr úgy érzi, hogy az ő szava nem elég, és bírói döntés kell arról, hogy soha nem járt a szekszárdi pincészetben, lelke rajta - a bíróság dönteni fog." A közlemény nyomán Molnár Gyula, a párt elnöke a következő bejegyzést osztotta meg a Facebook-on: "Az a célunk, hogy az Orbán-kormányt leváltsuk, hogy igazságosabb Magyarországot teremtsünk. Ezt a célt szövetségben érhetjük el, szövetséget kötni pedig csak jóhiszeműen lehet. Ez a jóhiszeműség és bizalom sérült egy helyi vita kapcsán ma átgondolatlanul kiadott rossz stílusú közlemény miatt. Most a jövőt építjük, ezt múltbéli vélt vagy valós sérelmek miatt nem engedhetem kockáztatni. Ezért a felelőst a mai nappal felmentettem a munkavégzés alól."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.