Bulvár

Félelem és reszketés a jószágok közt

Félelem és reszketés a jószágok közt

2017. október 31., kedd
Félelem és reszketés a jószágok közt

Tele lesz a pelus a Szegedi Vadasparkban, szörnyűséges fenevadak csillapítják majd étvágyukat.

Idén egy halloween esti programmal zárja a rendezvényi szezont a Szegedi Vadaspark, csakúgy, mint az elmúlt években. Ez a különleges vadasparki esemény számít a legnépszerűbbek egyikének az egyébként is bő kínálatban, így most is sok játékos kedvű, különleges szórakozásra vágyó látogatót várnak. A rendezvény 17 órakor indul, tehát nem zárnak a be a pénztárak október 31-én, sőt, késő este is a Vadasparkban lehet tartózkodni. Idén is várják az ötletes jelmezeket, az idei fő téma a mitológiai szörnyek és legendás állati lények, a Minotaurosztól a yetiig, de persze jöhetnek a vámpírok, boszorkák is arra a felvonulásra, amely 19 órakor az oroszlánoktól indul, és a borjúfókák medencéig jut. A legjobb szörnyeket és legendás állatokat meg is jutalmazzák, érdemes tehát az alkalomhoz illően „jól kiöltözni”! 17 és 21 óra között több helyszínen is játékos feladatokkal várják a családokat, amely során cukorkákat lehet összegyűjteni. Ehhez a gyűjtőtasakokat, benne a boszorkánykonyhán készülő forró teához a kuponokat a zsiráfház előtt lévő első állomáson lehet majd kérni. Emellett kb. 19.20-tól egy kísérteties lovaskocsikázásra is lesz lehetőség, amely az állatkert gazdasági bejáratánál (a karmosmajom bemutató közelében) indul. A Vadaspark jelentős része ekkor esti sötétbe borul, érdemes tehát lámpákat is hozni magunkkal – csak ne világítson senki se egymás, se az állatok szemébe! Nem maradhatnak el az „állatos” programok sem, immár a halloween jegyében. 17.30-kor rozsomák etetésével kezdődik a sor, majd 18.30-kor az oroszlán és a hiénák kapnak (természetesen nem együtt) némi esti csemegét. Ezzel párhuzamosan, ugyanebben az időpontban a hüllőkedvelők is találhatnak maguknak néznivalót: az afrikai tompaorrú krokodil etetését (sajnos, itt korlátozott a nézőszám, tekintve a kisebb helyszínt). 19.30-kor a látogatók két medve közül is választhatnak, a barnamedvék etetését vagy az ormányos medve bemutatóját nézhetik meg. 20.30-kor két dél-amerikai állat kerül sorra, a fekete jaguár lakomáját tekinthetjük meg, vagy a békésebb élményekre vágyók tatut simogathatnak a trópusi házban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.