Közélet

Előzetesben a román embercsempész

Előzetesben a román embercsempész

2017. október 12., csütörtök
Előzetesben a román embercsempész

A Makói Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró előzetes letartóztatásba helyezte azt a román férfit, aki a múlt hét vasárnap huszonnyolc migránst próbált az Európai Unió területére csempészni.

A gyanú szerint a férfi október 8-án délután közlekedett az általa vezetett francia honosságú kistehergépjárművel az M43-as autópályán, amikor is a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei ellenőrzés alá vonták. A jármű rakterében az ellenőrzés során megtaláltak 28 személyt, akik irakinak, iráninak, illetőleg afgán állampolgárnak vallották magukat, de nem rendelkeztek a legális beutazáshoz, illetőleg az országban tartózkodáshoz szükséges feltételekkel. A nyomozás eddigi adatai szerint a migránsok még Romániában egyeztek meg ismeretlen embercsempészekkel abban, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében őket Nyugat-Európába juttatják. Ennek érdekében őket Temesváron összegyűjtötték és a gyanúsított által vezetett kistehergépjármű rakterébe beszállították. Mindezen túlmenően a gyanúsítottól biztosított vizeletminta gyorstesztje kábítószer fogyasztásra utaló adatokat mutatott. A több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának egy hónapra történő elrendelését. Az ügyészi indítványnak a nyomozási bíró helyt adott és elrendelte a kényszerintézkedést. A bíróság határozata jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.