Közélet

Egyéves haladékot kaphatnak a magyarországi külföldi felsőoktatási intézmények

Egyéves haladékot kaphatnak a magyarországi külföldi felsőoktatási intézmények

2017. október 17., kedd
Egyéves haladékot kaphatnak a magyarországi külföldi felsőoktatási intézmények

Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a felsőoktatási törvény azon módosítását, amely meghosszabbítja azt a határidőt, ameddig a külföldi felsőoktatási intézményeknek teljesíteniük kell magyarországi működésük feltételeit.

Az ülésnap reggel 9 órakor

Gárdonyi Gézára

történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A parlament ezt követően kezdheti tárgyalni az igazságügyi miniszter felsőoktatást érintő törvénymódosító javaslatát, amely alapján a jelenlegi 2018. január 1-je helyett, egy évvel későbbi időpontig kell az egyetemeknek, így például a CEU-nak is megfelelnie a felsőoktatási törvény tavaszi módosításában előírt feltételeknek. A képviselők a vita után szavaznak is az előterjesztésről, emellett ekkor fogadhatják el a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényjavaslatot, továbbá módosíthatják a belügyi feladatokat, a termékdíjat, a csődeljárást, a polgári perrendtartást és a tisztességtelen piaci magatartást érintő jogszabályokat. A határozathozatalok után a gyerekek fokozottabb védelme érdekében benyújtott fideszes törvénymódosító javaslatról, valamint a Waclaw Felczak Alapítvány létrehozását biztosító indítványról is általános vita kezdődhet. A Ház szerdán és csütörtökön folytatja aktuális ötnapos ülését, amely jövő kedden ér véget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.