Írjon nekünk

Egyetem

Csongrád Megyei Levéltári Napok – 40. alkalommal

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Szentesen készülnek izgalmas, évfordulós témákkal a levéltárosok és a felkért előadók. Az elmúlt évtizedekhez hasonlóan minél több érdeklődő megszólítása a cél.

1978 óta rendezik meg Csongrád Megyei Levéltári Napokat, idén október 9. és 11. között várják az érdeklődőket különböző városokban. „Negyven évvel ezelőtt bölcs levéltáros elődeink egy új programsorozatot indítottak el. Céljuk az volt, hogy a kutatási eredményeket eljuttassák azokra a településekre is, ahol nem működött levéltári kirendeltség. Maradandó értéket alkottak, az évek során valóban eljutottak a megye minden részébe” – fogalmazott megnyitó beszédében Biernacki Karol, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának vezetője.

Idén három témát járnak körbe három helyen. Most Szegeden tartottak konferenciát az 1947-ben a kommunisták által elcsalt kékcédulás választásokról, ahol Farkas Csaba levéltáros mellett előadott az egyetem két ismert történésze, Miklós Péter docens és Bencsik Péter adjunktus. Az utóbbi előadásából kiderült, Hódmezővásárhelyen ugyan csaltak a választásokon kékcédulával, de nem tudni, hogy ez mennyiben járult hozzá a végeredményhez. A Bölcsészettudományi Kar oktatója szerint sokkal nagyobb befolyással volt az eredményre, hogy legalább 4000 embert nem engedtek voksolni, 1500-at pedig „lefelejtettek” a listáról. Rontotta a helyzetet, hogy a választási bizottságok többségének élén a kommunisták delegáltja állt, a többinél pedig – egy kivételével – a Nemzeti Parasztpárt embere, amely politikai szervezet tagjai szintén Rákosiékat segítették. Az ellenzéki Magyar Függetlenségi Párt vezetőjének gyűlését a baloldaliak „meglékelték”, Pfeiffer Zoltánt és az általa támogatott helyi jelöltet, Keresztes Tamást nem engedték szóhoz jutni. Később mindketten rosszabbul jártak Csongrádon, a kommunista Rendező Gárda tagjai bicikliláncokkal verték meg őket, Pfeiffer a választások idején is kórházban volt, Keresztes fogait kiverték. Végül a kormánypártok a megyei és az országos átlagnál is nagyobb támogatottságot szereztek Hódmezővásárhelyen, a választók 80 százaléka szavazott rájuk. Az ellenzékiek nagyobb része Pfeifferékre voksolt. Bencsik kiemelte érdekességként, hogy míg a kommunistákat öt százalékkal több férfi támogatta, mint nő, a Magyar Függetlenségi Pártnál pont fordított volt az arány.

Kedden Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban egy másik évforduló, a kiegyezés kerül terítékre, Tamás Ágnes és Pelyach István nevei az egyetemi hallgatók előtt garancia nemcsak a minőségre, hanem az érdekes előadásmódra is. Végül szerdán Szentesen a reformáció 500. évfordulójára emlékeznek. Különlegesség, hogy egy ráadás programmal is készülnek a levéltárosok, október 13-án egy kiállítást nyitnak meg a 40 éves a Levéltári Napok sorozatról.

Hirdetés

Kommentek

Egyetem

A kézilabda szakedző képzés megújul és visszakerül a felsőoktatásba

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Együttműködési megállapodást írt alá az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar és a Magyar Kézilabda Szövetség. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Egyetem

A tumor korai felismerésében lépnének előre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hazánkban az újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos megbetegedések száma évente az 50 ezret is meghaladja.

Tovább olvasom

Egyetem

Még Amerikában is az SZTE-ről olvasnak!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Újabb remek hír az egyetem háza tájáról.

Tovább olvasom

Aktuál