Közélet

Családi és közösségi nap Kübekházán

Családi és közösségi nap Kübekházán

2017. október 3., kedd
Családi és közösségi nap Kübekházán

Zenével, tánccal, vidám forgataggal köszöntötték az őszt Kübekházán, ahol gyermekek, családok, idősek és fiatalok egyaránt jó hangulatban élhették meg az összetartozás élményét a verőfényes októberi napon.

Zsúfolásig megtelt vasárnap délelőtt Kübekházán a Petőfi tér, hiszen a lázas készülődés híre már napokkal ezelőtt eljutott a helyi lakosokhoz.

Babilai Istvánné Silóczki Edit

a rendezvény szervezője és csapata, valamint a helyi FIDESZ-csoport tagjai a közösségépítés jegyében egy olyan fesztelen családi napra invitálták meg a helyieket, ahol kötetlenül lehetett beszélgetni, régi ismerősökkel találkozni és együtt játszani a család valamennyi tagjának.

„Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre” – mondta köszöntőjében Babilainé, hiszen ebben a rohanó világban, ahol sokan a képernyők előtt töltik napjaik jelentős részét, most végre lehetőségünk nyílik arra is, hogy személyesen találkozzunk. „Legyen ez a nap családoké, legyen ez a nap a kikapcsolódásé, szánjunk időt az egymásra való odafigyelésre, és álljunk meg egy kicsit, hogy magunkra is figyelhessünk. Ezen az aprócska településen is sokszor tapasztalom, hogy – bár mindenki ismerhetne mindenkit –, az emberek, mégis mindig sietnek és nincs idejük egymásra, pedig az emberi kapcsolatoknál semmi sem lehet fontosabb. Azt szeretném, és az a célunk, hogy élő, aktív közösség legyen ezen a településen, hogy az emberek mindig tudjanak egymásra számítani ne csak a jóban, hanem a bajban is” – zárta gondolatait a főszervező. A családi napon számos program várta a kicsiket és nagyokat, ugrálóvár, arcfestés, csocsó, családi vetélkedők, csillámfestés színesítették a programot. Fellépet a Tiszasziget SE mazsorett és twirling csoportja, akik színvonalas táncbemutatót tartottak. A családi napot jó hangulatú utcabál zárta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.